„A kormány azokat a településeket jelölte ki a falusi családi otthonteremtési kedvezménynél (csok), ahol az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a népesség. Azonban ezek között is vannak olyanok, amelyek kedvező elhelyezkedésük és jó infrastrukturális adottságuk miatt vonzóbb célpontot jelenthetnek a lakásberuházások szempontjából. Ilyenek lehetnek például Pest megyei helységek vagy a Balaton vonzáskörzete” – válaszolta a minap Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Vadai Ágnes (DK) írásbeli kérdésére. „Ezek a különbözőségek az ingatlanárakban már eddig is tükröződtek, és természetszerűleg ezt követően is fennmaradnak majd” – olvasható az Országgyűlés honlapján elérhető válaszban.

Már több mint kilencszázezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát
A nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni.