Holnap kezdődik a balatoni hajózási szezon

Helyi polgármesterek szerint a húsvéti hétvégén egyes települések forgalma a kora nyárit idézheti.

2021. 04. 02. 8:40
null
Kezdődik a hajózási főszezon Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön eldőlt, amit két hete csak visszafogott előrelátással jelentett be a Bahart vezérkara: nagyszombaton megkezdődik a 175. balatoni hajózási szezon. Elmarad viszont Balatonfüreden az első hajó protokolláris fogadása, ám egyórás sétahajózással ezúttal is megörvendezteti a Bahart a balatonfüredi mólóra kisereglőket – tudtuk meg Stadler-Szentpéteri Ildikótól, a társaság marketinges munkatársától.

Nagyszombattól, vagyis április 3-tól hétvégenként tehát már felkereshetők lesznek a tó északi és déli partjának a legkedveltebb települései, ugyanis napi négy alkalommal indul hajó Siófokról Balatonfüred érintésével Tihanyba. Fonyód és Badacsony között is megindulnak a hajójáratok, emellett – a kisgyerekes családok örömére – Siófokon, Füreden, Badacsonyban és Keszthelyen egy-egy órás sétahajózásra is lehetőség lesz.

Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt a hajózási társaság korlátozni kénytelen az utasok számát, a személyhajók zárt és nyitott tereiben, valamint a kikötők területén kötelező a szájmaszk viselése. Ennek hiányában a pénztárosok megtagadhatják a jegykiadást, a személyzet pedig a hajóra való felszállást. A vízi járművek fedélzetén és a pénztáraknál is – kivéve az egy családba tartozókat – be kell tartani a másfél méter védőtávolságot. A hajózási társaság a retúrjegy vásárlását javasolja és azt, hogy a pénztáraknál lehetőleg bankkártyával fizessenek az utasok.

Az idei első balatoni hajó nagyszombat délelőtt 10-kor hagyja el a siófoki kikötőt, a kompok Szántódrév és Tihanyrév között negyvenpercenként közlekednek. A hajó- és kompmenetrendet a társaság honlapján is megismerhetjük.

„Senki se higgye, hogy a Balatonnál nem fogja a golyó”

Megtelnek a négynapos ünnepre a fűthető balatoni ingatlanok, egyes településvezetők szerint akár a kora nyárit is elérheti a húsvéti hétvége forgalma. Az északi parti települések – így Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonrendes, Nemesgulács és Szigliget – polgármesterei közös közleményben kérik a helyi polgárőrséget, hogy az érintett településeken segítsék a hatóságok munkáját, az aktuális járványügyi rendelkezések betartását. A tóparti önkormányzatok érdekeit képviselő Balatoni Szövetség elnöke ugyanezt kéri a tónál tartózkodó vendégektől, jelesül a strandok környékén vagy a kikötői mólókon sétálóktól. A járványhelyzeti korlátozások betartására intő Lombár Gábor lapunknak úgy fogalmazott: „Senki se higgye, hogy a Balatonnál nem fogja a golyó.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.