Közbeszerzési pályázatot írt ki a MÁV Zrt. a Budapest-Nyugati pályaudvar felvételi épület tetőzete és a homlokzati üvegfalak felújítása, valamint állagmegóvása tárgyában. A kivitelező feladata lesz a vágánycsarnok tetejének felújítása a csatlakozó üvegszerkezetekkel, a pénztárcsarnok tetejének, a McDonald’s étteremnek helyet adó épület tetejének és a homlokzati hat kisebb toronytető műemléki felújítása. Ebbe beletartozik a teljes tetőhéjazat cseréje, a faszerkezetek lecserélése, a fémszerkezetek javítása. Látványos munka lesz az üveg függönyfal teljes felújítása az épület mindkét végén. A feladat része továbbá a felvételi épület többi, még fel nem újított tetőszakaszának javítási munkái, valamint a csapadékvizet elvezető rendszer részleges átépítése – áll a közbeszerzési felhívásban. A megvalósításhoz a vágánycsarnokot fél évre kivonják a vasúti forgalomból, a pályaudvar többi része zavartalanul üzemel a felújítás idején. A magyar főváros egyik ikonikus épületének számító, Gustave Eiffel vállalata által tervezett csarnokot 1877-ben avatták fel, a fém-üveg kupola a maga korában technikai bravúrnak számított.
Félelmetes hanyatlásba kezdett Németország
Akkora a baj, hogy magával ránthatja Európát.