
Érezhető lesz az árréscsökkentés a drogériákban
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.
Friss információ!
Az eSZJA-rendszer késő délelőtt óta, éjfélig várja az érdeklődőket. A NAV központi ügyfélszolgálatain ugyanakkor 16 óráig személyesen is intézhetőek az szja-bevallással és az 1+1 százalékkal kapcsolatos teendők.
Szerda este járt le a személyi jövedelemadó bevallásának határideje, így sokan az esti órákban nézték volna meg a bevallásuk tervezetét, vagy rendelkeztek volna adójuk egy százalékairól. Többen azonban ezt nem tehették meg, az elektronikus rendszer ugyanis akadozott.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – gyorsan reagálva a helyzetre – csütörtök reggel internetes oldalán azt közölte, hogy a szerda éjszakai bizonytalan működés miatt a bevallási határidőt csütörtök éjfélig meghosszabbítja. – Így garantálható – vélik a NAV-nál –, hogy mindenki hozzáférjen a neki a hivatal által elkészített bevallási tervezethez, egyúttal rendelkezhessen az egy százalékokról, támogatva ezzel a kiválasztott civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti tehetségprogramot.
Az eSZJA-rendszer késő délelőtt óta, éjfélig várja az érdeklődőket. A NAV központi ügyfélszolgálatain ugyanakkor 16 óráig személyesen is intézhetőek az szja-bevallással és az 1+1 százalékkal kapcsolatos teendők.
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést
Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről
Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak
Vállalható kompromisszum a felújítandó ingatlan a saját célra vásárlók körében
Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak
Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország
Orbán Viktor erre számít XIV. Leó pápától
Budapesten a világ szeme: a pokolból tér vissza az alkoholfüggő valóságshow-sztár
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
A DK élet-halál harcot vív a Tiszával Orbán Viktor szerint
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.