Éppen emiatt az agglomerációban sem igen gondolkoznak – magyarázza Benedikt Károly. Életvitelszerű ottlakás esetén a budai kerületek és a nemzetközi iskolák környezete jelentik számukra a legkedveltebb helyszíneket. A nagyobb családi házas övezeteket is szeretik, ahol akár több generáció össze tud költözni. Tipikusan ilyen a XVI. kerület, amely régóta a kínaiak kedvence. Befektetési szándék esetén a belvárosi kerületek és a sok új lakással rendelkező kerületek is keresettek körükben.
Az elemzési vezető szerint általánosságban elmondható, hogy a kínaiak a jó állapotú, rendkívül világos lakásokat szeretik. A déli-délnyugati tájolás a fengsuj alapján is ideális számukra.
Benedikt Károly szerint kényelmi szempontokat szem előtt tartva nem szeretnek felújítással foglalkozni. Érdekes, hogy lépcsőzni vagy liftezni sem szeretnek sokat, így a legfelső emelethez nem ragaszkodnak. – Ha megtetszik nekik egy ingatlan, akkor szívesen alkudoznak rá, és akár teljes berendezéssel együtt megveszik – összegez az elemzési vezető.
Több lábon állás
Rákérdezünk arra is, mennyire jellemző, hogy egymás szomszédságába költöznek vagy egy adott épülő társasházban többtucatnyi lakást vesznek meg. Benedikt Károly szerint mint minden külföldi csoport, a kínaiak is szeretnek közel lakni egymáshoz. – Egyes környékeken, utcákban vagy tömbökben valóban több kínai családot találhatunk.
Egy-egy új építésű projektnél azonban ez értékesítési sajátosság is. Általában több kínai vevőnek egyszerre mutatnak meg lakásfejlesztéseket, így ha valamelyik megtetszik nekik, akkor ott könnyen vásárolnak személyenként akár több lakást is – mutat rá Benedikt Károly.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa is a több lábon állásra hívja fel a figyelmet.
– Egy kínai mondás szerint, ha sok tojásod van, ne tartsd egy kosárban, mert ha leesik, mindegyik összetörik. Akinek ma több pénze van, az nemcsak arra törekszik, hogy saját lakást vásároljon, hanem hogy tegyen mellé egy házat, aztán egy üzlethelyiséget is – fogalmaz a szakember.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!