Sok pénzt hoz, ha barátságos a NAV

Alakított hozzáállásán a köztartozások beszedésekor az adóhivatal: sok esetben előbb felszólítják az adósokat az elmaradás befizetésére, a végrehajtás pedig csak akkor indul el, ha az összeg nem érkezik meg hiánytalanul a megadott időben. Tavaly a korábbinál jóval több fizetési felszólítást küldött ki a hivatal, a címzettek pedig sok tíz milliárdot róttak le önként. A tájékoztatásnak megvannak a maga előnyei: a hatóság kímélte erőforrásait, az ügyfelek elkerülték a végrehajtást, az állam pedig hozzájutott az őt megillető pénzhez.

Jakubász Tamás
2019. 08. 08. 5:55
null
A lefoglalt ingóságokból az adóhivatal időről időre árverést tart Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jócskán adott feladatot az elmúlt esztendőben is a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a köztartozások beszedése: a tavalyi adóvégrehajtási adatsorok szerint a hatóság több mint 260 milliárd forintot hajtott be a köztartozást és a különféle más elmaradást felhalmozó érintettektől. A statisztikából az is kiderül, hogy a 2018-as összeg majdhogynem megegyezik a korábbi év értékével. Abban sincs lényeges eltérés, hogy a NAV az elmúlt esztendőben is inkasszók sokaságáról rendelkezett, számos esetben intézkedett a munkabér egy részének letiltásáról, ingóságokat, ingatlanokat és követeléseket próbált meg lefoglalni, miközben árveréseket is tartott, ahol a korábban elvont tárgyakból, értékekből igyekezett előteremteni a közkasszát megillető forintokat.

A fizetési felszólítások számának alakulásában ugyanakkor látványos emelkedés mutatkozik: 2017-ben 659 ezer ilyen értesítést küldött ki a hatóság a címzetteknek, a felhívásnak pedig sokan eleget is tettek, s összességében leróttak majdnem ötvenmilliárd forintot. Tavaly ellenben már 820 ezer fizetési értesítőt postázott a NAV, s ezek nyomán majdnem hetvenmilliárd forint futott be. Vagyis a tavaly beszedett 260 milliárd forint negyede minden különösebb hatósági intézkedés nélkül érkezett meg, pusztán azzal, hogy a hivatal fizetésre kérte az érintetteket.

Friss összefoglalójában az adóhivatal arra is rámutatott, hogy a fizetési felszólítás kiküldése után az ügyfeleknek húsz nap áll rendelkezésükre a tartozás kiegyenlítéséhez. Ha az összeg időben és teljes egészében befut, nem indul végrehajtási eljárás. A NAV-nál úgy vélekedtek, hogy az értesítések kiküldése kedvező hatással jár, a tapasztalatok szerint ugyanis javult a fizetési morál, miközben kevesebb végrehajtást kellett megindítania a szervezetnek. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az előzetes felszólítás valójában minden szereplőnek kedvező lehet: a NAV jó eséllyel kímélheti saját erőforrásait, a fizetési felszólításnak eleget tevő ügyfelek elkerülhetik a korántsem kellemes hatósági procedúrát, miközben az állam is hozzájuthat a pénzéhez.

A lefoglalt ingóságokból az adóhivatal időről időre árverést tart
Fotó: Éberling András

A hivatali hozzáállás változásáról, megváltoztatásáról kérdeztük nemrégiben a NAV vezetőjét, aki a módosítások egy másik, szintén sokak számára fontos pontjára is rámutatott. Sors László államtitkár a Magyar Nemzetnek júniusban arról beszélt: a hivatalnak egyszerűbben és érthetően kell megszólítania az adózókat, úgy, hogy az érintettek megértsék, mire kell figyelniük, hol hibáztak.

– A közérthető közlés, a célirányos, egyedi tájékoztatás alkalmas arra, hogy csökkentsük az adminisztrációs feladatokat, és ösztönözzük az adófizetést – vélekedett a NAV első embere, majd megemlítette, hogy a szervezetnél úgynevezett közérthetőségi programot indítottak. Ennek nyomán már születtek olyan tájékoztató levelek, információs kiadványok, amelyek könnyebben értelmezhetők. Sors László hozzátette: megkezdték a hivatali határozatok átalakítását is, elérhető volna ugyanis, hogy az ügyfél például a döntés első öt sorából világosan megértse, mi a teendője. Ebbe a munkába nyelvészeket is bevontak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.