Szorosabbra fogja a járványügyi gyeplőt a különutas Bécs, ahol

Költségvetés 2026: védekezés a háború hatásai ellen
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Szorosabbra fogja a járványügyi gyeplőt a különutas Bécs, ahol
újra szigorítják a maszkhasználatot, ez pedig rányomja a bélyegét a helyi turizmusra.
Az osztrák főváros saját hatáskörben – tartományi rendelettel – a delta vírusvariáns felbukkanása miatt megelőző jelleggel csütörtöktől ismét kiterjesztette a maszkviselési kötelezettséget a zárt térben tartandó kulturális rendezvényhelyszínekre: mozikra, színházakra, koncerttermekre – jelezte lapunknak a hazai turizmus egykori bécsi külképviselet-vezetője.
Kovács Balázs a szomszédos fővárosban élő iparági szakértőként megállapította: nem ez az első eset, hogy Bécs különutas megoldást követ a járványkezelésben.
Felidézte, hogy a törvényadta lehetőséggel élve már korábban is rendeltek el a szövetségi szabályoknál szigorúbb járványügyi intézkedéseket Bécsben. Például míg Ausztriában 12 éves kor alatt az iskolaszünetben nem kell rendszeresen koronavírustesztet végezni a különféle helyeken való megjelenéshez, a fővárosban a hatévesnél idősebb gyermekeket a nyári szünetben is teszteltetni kell ahhoz, hogy uszodába, strandra, táborokba mehessenek.
– Emellett a vendéglátóhelyek látogatásának feltétele továbbra is az érvényes, vagyis a hatóság által engedélyezett eljárással kimutatott negatív teszteredmény – mutatott rá a szakértő.
Mint mondta, nem biztos, hogy Ausztria lakosságának jelenlegi, ötvenszázalékos átoltottsági rátája elég lenne ahhoz, hogy megfékezze az agresszívabb vírusmutáns esetleges fellángolását.
Már július végére egyre több megbetegedés várható: ekkor érkezik haza a külföldön nyaralók első nagyobb turnusa.
– Mivel a fiatalabbak is érintettek, különböző társadalmi csoportokat megszólító kampányokat indítottak. Például kedvelt zenekarokkal és fellépőkkel csábítják őket az „oltóbulikra”, ehhez időpontot sem kell egyeztetni. Ez a program az első visszajelzések alapján jó fogadtatásra talált, lendített az oltakozási kedven – mondta.
A szakértő úgy folytatta: ugyancsak bécsi kezdeményezés, hogy a nyári hétvégenként az Öreg-Duna mentén strandolók számára biztosítják az előjegyzés nélküli oltási lehetőséget egy úgynevezett „vakcinahajón”, kellemes körülmények között megkaphassák a koronavírus elleni vakcinát. Más tartományokban pedig oltóbuszok járják a településeket.
Korábban azt is bejelentették:
nagyobb szigorral ellenőrzik, hogy a vendéglátóhelyek valóban betartják és betartatják-e a zöld igazolvány, vagy az azzal egyenértékű védettségi igazolások ellenőrzését.
Aki nem tud megfelelő védettségi igazolást felmutatni, az helyszíni tettenérés esetén kilencven euró büntetést fizethet, de ez veszélyokozás esetén közigazgatási eljárás keretében 500 euróra is nőhet, míg az ellenőrzést elmulasztó vendéglátóhely üzemeltetője akár 3600 euróval felelhet. – Az éjszakai bárokban és a szórakozóhelyeken komolyabb ellenőrzéseket terveznek a hatóságok, mert az elmúlt időszakban főleg ebben a körben tártak fel nagyobb számban fertőzési láncokat – fűzte hozzá Kovács Balázs.
Csomag a vakcina után
Elterjedt gyakorlat lehet ősztől, hogy kizárólag oltott turisták számára értékesítenek utazási csomagokat az utazásszervező cégek, amelyek a gyermekektől és a serdülőktől negatív koronavírustesztet kérnek. Legalábbis a németországi Alltours már bejelentette a szigorúbb gyakorlatot, amelynek kapcsán a Kurier című napilap felmérte Ausztriában a hasonló elképzeléseket. Kiderült: osztrák szállodák és hajózási társaságok is gondolkodnak hasonló restrikció bevezetésén. Az ausztriai gyakorlat eleve több országénál szigorúbb is, hiszen nyugati szomszédainknál továbbra is csak az oltottak, a gyógyultak, vagy a teszteltek vehetik igénybe a turisztikai és kulturális szolgáltatásokat. – Egyelőre nehéz reális prognózist adni arról, hogy pontosan milyen feltételek mellett lehet majd ősszel utazni – zárul a Kurier összeállítása.
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
A nagyváradi magyarság Festum Varadinum rendezvénysorozatának keretében rendezett konferencián szólalt fel a nemzetgazdasági miniszter.
„Micsoda malacunk van!”: jön a sertéshús-népszerűsítő kampány.
Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Mérleg jegyébe lép a Hold: ezeknek a csillagjegyeknek fog kedvezni
Megfagyott a levegő Brüsszelben: Orbán Viktor egy mondattal helyretette Ursula von der Leyent és Manfred Webert (VIDEÓ)
Megvan az új pápa? Kiszivárgott a titkos jóslat a pápaválasztásról
A kiskereskedelmet is elérte az elbocsátási hullám: bezár az aradi Remarkt – 122 munkavállaló kerül az utcára
Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
A Tottenham 41 év után nyerhet európai kupát, a Manchester United lesz az ellenfele az El-döntőben
Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói
Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
A nagyváradi magyarság Festum Varadinum rendezvénysorozatának keretében rendezett konferencián szólalt fel a nemzetgazdasági miniszter.
„Micsoda malacunk van!”: jön a sertéshús-népszerűsítő kampány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.