Szűkmarkú a romániai válságkezelés

A bruttó hazai termék 2,3 százalékának megfelelő értékben nyújtott közvetlen támogatást Románia az ország koronavírus-járvány sújtotta cégeinek és polgárainak. Ezzel a keleti szomszéd márciusban e sajátságos lista 129. helyén állt, míg Magyarországot a 22. helyre rangsorolták.

2021. 05. 09. 6:50
null
Kárpótlásra várnak az államtól a vendéglátók Fotó: Robert Ghement Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre lejjebb csúszik Románia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azon listáján, amely aszerint rangsorolja a világ országait, hogy mennyi támogatást nyújtottak a koronavírus-világjárványt megszenvedő gazdaságnak. Az IMF 191 országban követi nyomon a támogatások léptékének az alakulását, azt véve alapul, hogy az egyes országok GDP-jük hány százalékának megfelelő összeggel próbálják segíteni cégeiket és polgáraikat. A szükségállapot elrendelése után egy évvel, 2021. március 17-én Románia a 129. helyen állt, közvetlenül Kongó és Afganisztán után. A Profit.ro bukaresti gazdasági hírportál által közölt elemzésből kiderül, hogy Magyarország a 22., GDP-je éppen négyszer akkora hányadát (9,2 százalék) szánta gazdasági serkentőnek, mint Románia. A listát Makaó vezeti 27,4 százalékkal, dobogós még az Amerikai Egyesült Államok 25,5, illetve Új-Zéland 19,3 százalékkal.

Románia 2020 szeptemberében még a 114. helyen állt, ám a múlt év utolsó hónapjaiban egy sor ázsiai állam is „előzött”, miközben a keleti szomszédnál nem sok minden történt ezen a téren. A bukaresti hatóságok tavaly viszonylag gyorsan léptek, egy sor intézkedést jelentettek be, ám a mentőcsomag gyakorlatba ültetése késett, a gyors segítség egy része máig is csak az ígéretek szintjén létezik.

Kárpótlásra várnak az államtól a vendéglátók
Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Jelentős előrelépésnek tűnik a vendéglátók és szállásadók, valamint az idegenvezetők megsegítését szolgáló intézkedés, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február 26-án jelent meg a hivatalos közlönyben. A kárpótlások összege eléri az egymilliárd lejt (mintegy 205 millió euró). Említésre méltó az is, hogy a szaktárca eltörölte a tervezetből azt az előírást, amely szerint a cégek jelentkezési sorrendben kapják a támogatást, jelen állás szerint a kiírási feltételeknek megfelelő valamennyi vállalkozás megkapja a neki járó összeget. Az állami segélyre jogosultak a jogszabály szerint az ágazatuknak megfelelő számítási alap húsz százalékának megfelelő vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. Ha az igénylések összege meghaladja az előirányzott egymilliárd lejt, a cégek a finanszírozási kérésükkel arányos támogatásban részesülnek, nyugtatgatta a kedélyeket Claudiu Năsui gazdasági miniszter.

Az ördög azonban ezúttal is a részletekben rejlik. Ezekre viszont csak a későbbiekben derül fény, a sürgősségi rendelet hatályba lépése után ugyanis hatvan nap áll a gazdasági minisztérium rendelkezésére az alkalmazási módszertan kidolgozására, illetve az állami támogatás kifizetéséért felelős struktúra kialakítására.

A jogosultak legkésőbb 2022. június 30-ig kapják meg a megítélt összegeket, miután az Európai Bizottságnál is rábólintanak a támogatásra. A haszonélvezőknek az összeg folyósítása után legkevesebb egy éven át fenn kell tartaniuk jelenlegi tevékenységüket, kétszázezer eurót meghaladó támogatás esetében pedig 24 hónapig tart a moratórium.

Elképzelhető azonban, hogy a segítő szándék már nem találja meg az alanyát. A vendéglátósok közül sokan azt róják fel a kormánynak, hogy több gazdaságélénkítő programra benyújtott pályázat elbírálása is várat magára, a tovább késlekedés pedig oda vezethet, hogy a cégek egy része vagy csődöt jelent, vagy képes lesz önerőből megoldani a problémáit.

A program révén a korlátozások következtében kis híján „kivérző” idegenvezetők is részesülnek állami támogatásban. A korlátozások elsősorban azoknak jelentettek hatalmas veszteséget, akiknek az idegenvezetés az egyetlen bevételi forrásuk. A szakmai élet nem állt le teljesen, az idegenvezetők online konferenciákat szerveztek, képezték magukat, sőt virtuális idegenvezetést is vállaltak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.