Fának csapódott, életveszélyesen megsérült
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett annak az autónak a vezetője, aki vasárnap éjjel csapódott járművével egy fának a 47-es főúton, Mikepércs és Debrecen között.
Több tucat műhibaper van folyamatban olyan kórházak ellen, amelyek már nem is léteznek. A tavaly bezáratott intézményektől összesen több milliárd forintot követelnek a károsultak.


Noha szakértők napközben még úgy vélekedtek, hogy akár hetekig is eltarthat, amíg felszínre hozzák a tizenkét halottat követelő hétvégi, Zsil-völgyi sújtólégrobbanás valamennyi áldozatának holttestét, tegnap este a bányamentőknek sikerült kiemelniük négy

A szegedi Újklinikán dr. Varga Endre professzor megműtötte Krivokapics Miloradot.

Háromnegyed milliárd forintból fejlesztheti a járóbeteg-ellátást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó kórháza; a beruházás előkészítése még az idén, a kivitelezés a jövő év első negyedében megkezdődhet - közölte az intézményt fenntartó megyei önkormányza

Magyarok is voltak a bangkoki repülőtéren veszteglő utasok között, ahol thaiföldi kormányellenes tüntetők rövid időre elfoglalták az irányítótornyot. Erről Gajdos László, a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Állatpark igazgatója számolt be szerdán délelőtt.

Petefészek-átültetés után egészséges kislánynak adott életet egy évtizedek óta terméketlen asszony Londonban. A világon ő az első, aki átesett a sokaknak reményt adó műtéten.


Németh Krisztián másfél éve él Liverpoolban, és jövő kedden végre újból pályára léphet a Vörösök csapatában, a Wigan elleni tartalék bajnoki mérkőzésen. A legreményteljesebb ifjú magyar labdarúgó életébe pillanthattunk bele az elmúlt hét végén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.