Az európai jövőért folytatott küzdelemben a legélesebb fegyver a józan ész és a tiszta lelkiismeret
Kövér László a székelyföldi Nagytusnádon beszélt erről a magyar állam támogatásával felépített Szent Rita napközi foglalkoztató avatásán.
A Jobbágykék című tárlat Kovács László Attila sepsiszentgyörgyi fotográfus felvételeiből válogat.
Összesen 682 határsértőt tartóztattak fel és 612 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Nem vették figyelembe, hogy az előzetes csak 21 óra után jelenhetett volna meg.
Több mint tízezren nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Lang Ádám csapata vezetett a Manchester United ellen, de végül 3-2-re kikapott.
Összesen 996 határsértőt tartóztattak fel és 359 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Chisinaui műtermében lelkesedéssel mutatja meg portréit, női aktjait, tájképeit.
A legtöbb határsértőt továbbra is Csongrád-Csanád megyében tartóztatták fel.
Szöllősi György az európai sportújságíró-szövetség, Csisztu Zsuzsa a világszövetség alelnöke lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.