Világméretű trend az újabb arab tavasz

Évtizedek óta uralkodó diktátorok buktak meg Szudánban és Algériában. A nem szűnő tüntetések hatására lemondásra kényszerült a libanoni miniszterelnök. Irakban több mint négyszáz emberrel végeztek már a biztonsági erők, de nem sikerült vérbe fojtani a tiltakozásokat, a kormányfőt elsodorta a népharag. Vajon a 2011-ben kezdődő, úgynevezett arab tavasz eseményei ismétlik önmagukat? A Külügyi és Külgazdasági Intézetben rendezett Arab tavasz 2.0? című konferencián ezekre a kérdésekre keresték a választ.

Az Irakban zajló utcai megmozdulások elsöpörték a hatalomból a miniszterelnököt Fotó: MTI/EPA/Murtaja Lateef

Világméretű trendet, globális tüntetési hullámot figyelhetünk meg, aminek az arab világ csak egy része – mutatott rá előadásában Csicsmann László. A Corvinus Egyetem docense szerint például Bolíviában, Chilében vagy Hongkongban is hasonlóak a demonstrációk jellemzői: a közösségi médiában szerveződnek, nem áll az élükön vezető, gazdasági, szociális kérdések mozgatják őket, és az egész fennálló rendszert megtagadják. – Hongkong kivételével viszont sehol nem a demokrácia a cél. Míg az arab világban 2011-ben még az volt – húzta alá az egyik fő különbséget az első arab tavasz és a mostani események között.

– Az arab tavaszt általános optimizmus fogadta Nyugaton. Derűlátóan demokratizálódást vártak az arab világban. Még a realisták is legfeljebb a diktatúrák újratermelődésére, a borúlátók pedig az iszlamizmus előretörésére számítottak. Később még a borúlátók elképzeléseinél is rosszabb forgatókönyv valósult meg – magyarázta Sayfo Omar, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) külső szakértője, hogy az idei tüntetéssorozatokkal kapcsolatban miért sokkal óvatosabbak a nyugati reakciók. A szakértő a demonstrációkat kiváltó okok között említette, hogy miközben a térség népessége megduplázódott, a gazdaság nem tudta követni a növekedést. A klímaváltozás miatt viszont tömegek kényszerültek a nagyvárosokba, amely identitásválságot idézett elő. – A jövő sem ad okot az optimizmusra. A térség 67 százaléka a létminimum határán él. A megkérdezettek fele külföldre vándorolna – idézte a statisztikákat.

Az Irakban zajló utcai megmozdulások elsöpörték a hatalomból a miniszterelnököt
Fotó: MTI/EPA/Murtaja Lateef

Elias Dahrouge, a Corvinus Egyetem PhD-hallgatója úgy véli, a tüntetések alapvető okai mindenütt gazdaságiak. Az érintett országok ugyanis „járadék gazdaságok”, nagyban függnek az olajár alakulásától. Még az olajkincsekkel nem rendelkező Libanon is, az ország gazdaságának egyik motorja ugyanis a pénz, amit a gazdag Öböl menti államokban dolgozó diaszpóra küld haza. – A másik gond, hogy mindenütt magas a munkanélküliség, különösen a fia­talok körében – tette hozzá.

Alapvető probléma, hogy az arab tavaszt soha nem követte nyár. Európa kapujában Líbia több részre szakadt, máig polgárháború tombol. Jemen a humanitárius katasztrófa szélén táncol, a kihelyezett (proxy) háborúk mellett kolera és éhínség tizedeli a népességet. A szíriai vérengzésben már legalább félmillió embert öltek meg, és több millió menekült kelt útnak, az európai politikát is megrengetve. A hatalmi vákuumban született meg az egyik legkegyetlenebb terrorszervezet, az Iszlám Állam.

– Az Európai Unió csak az események után lohol, reagálni próbál – válaszolta lapunknak N. Rózsa Erzsébet arra a kérdésre, hogy van-e az uniónak terve arra, hogy ne ismétlődjön meg a korábbi pánik. – A déli szomszédságpolitikát előbb az arab tavasz nyomán 2012-ben, majd a menekültválság és az Iszlám Állam felemelkedése miatt 2015-ben is felülvizsgálták – emlékeztetett a MTA Világgazdasági Intézetének főmunkatársa.

Tiltakozás Libanonban
Fotó: REUTERS/Andres Martinez Casares

Ennek eredményeként Federica Mogherini, az EU előző külügyi főképviselője 2016-ban meghirdette a globális stratégiát, amely szerint nem csupán a Földközi-tenger partvidékén, de ennél mélyebben is segíteni kell az államokat, és együttműködésre kell ösztönözni a déli térségeket. N. Rózsa Erzsébet szerint most az új Európai Bizottságnál pattog a labda, hogy ebből mit tud megvalósítani. És hogy mit tehet ebben a helyzetben Magyarország? A szakértő szerint csodára persze nem lehet számítani tőlünk, de a jelenlét – ahogyan például Márton Béla nagykövetünk a végsőkig kitart Líbiában – és a Hungary Helps által nyújtott segítség – ahogyan az iraki Tell-Aszkuf keresztény falut újjáépítettük – erőnkhöz mérten sokat nyomhat a latban.

– Példaértékű a magyar kormány kezdeményezése, hiszen a legjobb irányba megy a segítség: Irakba. A Közel-Keleten ugyanis egyébként nem csökken a keresztények száma, csak a népességen belüli arányuk – fűzte hozzá Sayfo Omar.