Douglas Murray: Macron az igazi populista, mégsem nevezik annak!

A jobboldalon régi probléma, hogy mindenki azt hiszi, aki egy lépéssel tőle jobbra van, az szélsőséges. A baloldalon valamiért nincs ilyen félelem – mondja a Mandiner.hu-nak Douglas Murray brit konzervatív publicista, a jobbközép hetilap, a The Spectator szerkesztője.

Ez a polarizáció jó, mert a „se sava, se borsa” pártoknak vége, vagy rossz, mert megosztja a társadalmat?

Szerintem a polarizáció nem jó kifejezés. Amit polarizációnak nevezünk, az pusztán a mai kommunikáció természete miatt van. Ha van egy véleményed, nekem pedig egy ellenkező, hogyan tovább? Ma pusztán annyiban más a helyzet, hogy például a közösségi média révén az emberek folyamatosan találkoznak a szélsőségesebb véleményekkel is. Szerintem a többség együtt tud ezzel élni, bár láthatóan vannak, akik nem. Szóval a polarizáció emlegetése szerintem rossz megfejtése annak, hogy mi folyik ma Európában. Emiatt szomorkodni olyan, mint a változó időjárás miatt búslakodni. Ott van a centrista–liberális Jordan Peterson vagy éppen ön, Ben Shapiro és mások, akiket a szélsőbaloldal szélsőjobboldalinak próbál beállítani. Mintha át akarnák szabni a politikai palettát, hogy ők tűnjenek fel középen, a jobbközép pedig a széljobbon. A szélsőbaloldal és a szélsőjobboldal létezik. De itt, Nagy-Britanniában a szélsőbal sokkal közelebb van a hatalomra jutás lehetőségéhez, mint a szélsőjobb, szóval a kettő nem jelent ugyanakkora veszélyt. A történelem folyamán ugyanakkora veszélyt jelentettek, de a mai Nagy-Britanniában nem. Az ellenzéki Munkáspárt az, amit egy szocialista vezet. A szélsőjobb jelentéktelen itt, a szélsőbal viszont féktelen, ráadásul van rá esély, hogy kormányra kerüljön, és Venezuelát csináljon belőlünk. Jordant és engem szerintem elég nehéz szélsőjobb-oldalinak beállítani.

De megpróbálják.

Megpróbálják, s ez talán az érveik gyengeségének bizonyítéka. Ezek az emberek fokozatosan inflálják a nyelvet. Ez nem más, mint nyelvi hiperinfláció. Ha ugyanis mindenki náci, akkor senki sem az. Akik populistáznak, azok sokszor szívük szerint rasszistát vagy szélsőjobboldalit mondanának, csak nem merik.

A jobboldali populizmusról sokat hallunk. Van baloldali populizmus?

Egyértelmű, hogy létezik baloldali populizmus. De nem szeretem a populizmus kifejezést. Utóbbi szótári definíciói kiválóan leírják Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt – mint egyszemélyes politikai erőt. Macront mégsem hívják populistának, mert az ő véleménye úgymond helyes vélemény. Szóval szerintem a populizmus emlegetése csak az általános közvélemény figyelmen kívül hagyására jó, amikor a közvélemény nem vélekedik „helyesen”.

Cas Mudde azzal kezdi a populizmusról szóló kis könyvecskéjét, hogy nincs konszenzusos definíció, annyi mindent értenek alatta.

Egyetértek vele. Sok olyan szavunk van, amelynek a jelentése folyamatosan változik. Szerintem akik populizmust mondanak, azok sokszor szívük szerint rasszistát vagy szélsőjobboldalit mondanának, csak nem merik. Természetes, hogy felbukkannak a konzervativizmus új változatai.

Egyáltalán létezik az a jobboldali populista mozgalom, amely állítólag más, mint a régi konzervativizmus? Vagy pusztán nyelvi szemfényvesztésről van szó?

Minden nemzedék belekezd valami újba, egyben felfedez valami régit, amelynek új életet ad. Természetes, hogy felbukkannak a konzervativizmus új változatai. Ahogy Roger Scruton megjegyezte: a konzervativizmus egyik fő problémája, hogy tértől és időtől függően mást és mást akar konzerválni. A baloldal mindenhol kiszámíthatóan ugyanazt akarja, és így a baloldali politika mindenhol ugyanabban a rendben jelenik meg. De önök nem feltétlen ugyanazt akarják konzerválni Magyarországon, amit mi itt, Nagy-Britanniában. Minden hely, minden ország más attitűdöt képvisel múltjának és örökségének megfelelően.

A teljes interjú IDE kattintva olvasható.