Az ONS vizsgálatából kitűnik az is, hogy a két brit országrészben – ahol Nagy-Britannia lakosságának 90 százaléka él – a vizsgált héten 18 516 halálesetet jelentettek, 7996-tal többet, mint ahány az öt évre visszatekintő statisztikai átlag alapján az évnek ebben a szakaszában várható lett volna.
A halotti bizonylatok harmada említi a koronavírust Angliában
A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett tanulmánya szerint az Angliában és Walesben kiállított halottvizsgálati bizonyítványok harmada említette az új koronavírust a halálozásokkal összefüggésben az április 10-én zárult egy hétben.
Ez 2000 első hete óta a legmagasabb heti halálozási szám ebben a térségben.
Az ONS keddi kimutatása szerint a vizsgált héten egészségügyi intézmények által kiállított halottvizsgálati bizonyítványok közül 6213-ban szerepel az „új koronavírus (Covid-19)” szóösszetétel, vagyis az azon a héten feljegyzett angliai és walesi halálesetek teljes számának 33,6 százaléka kötődhetett valamilyen módon a koronavírus okozta járványhoz.
Az egy héttel korábbi időszakban ez az arány 21,2 százalék volt.
Londonban – a nagy-britanniai Covid-19 járvány gócában – az április 10-én zárult héten kiállított halottvizsgálati bizonyítványok 53,2 százalékában szerepel a koronavírus szó.
A vizsgált héten történt olyan halálesetek közül, amelyeknek a bizonylata megemlíti a koronavírust, 16 százalék nem kórházakban, hanem idősotthonokban, az elhunytak saját otthonában vagy szociális ellátó intézetekben következett be.
Az ONS kimutatása szerint az idősotthonokban történt halálesetek száma 99 százalékkal emelkedett, vagyis gyakorlatilag megkétszereződött.
A statisztikai hivatal hangsúlyozza ugyanakkor: ebből az összesítésből nem derül ki, hogy azok közül a halálesetek közül, amelyek a normál statisztikai folyamatokból levezethető halálozási szám felett következtek be az adott héten, mennyi köthető ténylegesen és közvetlenül a Covid-19 járványhoz.
Nick Stripe, az ONS egészségstatisztikai részlegének igazgatója a kimutatáshoz fűzött magyarázatában kiemelte: elképzelhető, hogy sok beteg nem fordult orvoshoz más olyan betegségekkel, amelyek végül a halálukat okozták.
Stripe hangsúlyozta, hogy a nagy-britanniai kórházak sürgősségi felvételi osztályainak forgalma a Covid-19 járvány kezdete óta a felére csökkent. A nagy-britanniai koronavírus-járvány alakulásáról szóló napi kormányzati sajtótájékoztatókon szinte mindig elhangzik, hogy akinek sürgős ellátást igénylő egészségi problémája van, a járvány ellenére se halogassa a kórházak felkeresését, a sürgősségi és baleseti ellátó osztályok nyitva vannak és fennakadás nélkül fogadják azokat a betegeket is, akik nem koronavírus-tünetek miatt jelentkeznek.
Nagy-Britanniában a legutóbbi adatok szerint eddig több mint 16 ezren haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben.
A brit kormány által közölt halálozási adatok a kórházakban bekövetkezett halálesetek számát mutatják.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTotális háborús lázban égnek a nyugati politikusok
A Bennfentes összegyűjtötte az elmúlt három hét nyugati háborúpárti nyilatkozatait.
Baerbock: Ukrajnának hosszú és közepes hatótávolságú fegyverekre van szüksége
Annalena Baerbock német külügyminiszter az északkelet-ukrajnai Harkiv városa körül kialakult helyzetre való tekintettel több, nagyobb hatótávolságú fegyvert követel.
Az EU szankciókat vezetett be négy orosz médium ellen
A négy médium „az Oroszországi Föderáció vezetésének állandó közvetlen vagy közvetett ellenőrzése alatt áll” és támogatta az Ukrajna elleni inváziót.
Taktikai ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezeket a súlyos hibákat követtek el Fico testőrei
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTotális háborús lázban égnek a nyugati politikusok
A Bennfentes összegyűjtötte az elmúlt három hét nyugati háborúpárti nyilatkozatait.
Baerbock: Ukrajnának hosszú és közepes hatótávolságú fegyverekre van szüksége
Annalena Baerbock német külügyminiszter az északkelet-ukrajnai Harkiv városa körül kialakult helyzetre való tekintettel több, nagyobb hatótávolságú fegyvert követel.
Az EU szankciókat vezetett be négy orosz médium ellen
A négy médium „az Oroszországi Föderáció vezetésének állandó közvetlen vagy közvetett ellenőrzése alatt áll” és támogatta az Ukrajna elleni inváziót.
Taktikai ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.