Bár a koronavírus-járvány a világon mindenhol megakasztotta a tavaly futótűzként terjedő utcai demonstrációkat, a tömegmozgalmak nem értek véget a társadalmi elzárkózással. Az utcai barikádokról a lakásokba és az online térre helyeződött át a küzdelem. Brazíliában több millió ember tüntetett az erkélyén vagy ablakában Jair Bolsonaro kormányfő járványügyi intézkedései ellen. Izraelben pedig korábban 600 ezren demonstráltak a Facebookon, amikor Benjamin Netanjahu a koalíciós kormány megszavazása előtt fel akarta függeszteni a parlamentet.
Közben a kormányok is folytatják a küzdelmet a leváltásukra szerveződők ellen. A napokban a rendőrség őrizetbe vette a hongkongi demokráciamozgalom több befolyásos tagját, köztük az Apple Daily című hongkongi lap alapítóját, Jimmy Lajt is. A vádak szerint tavaly hatósági engedély nélkül megmozdulásokat szerveztek a Kína különleges közigazgatási területének számító városban. Hongkongi demokráciapárti aktivisták 2019 nyarától több mint fél éven át szinte hetente tüntettek a szabad választásokért és Kína növekvő befolyása ellen. A tiltakozás heve csak a koronavírus megjelenésével csillapodott idén januárban, de a mozgalom gyorsan reagált a megváltozott körülményekre. A Hongkongban is tapasztalható maszkhiány miatt a tüntetők elosztási pontokat, illetve boltokat nyitottak, hogy ellássák a fertőtlenítő- és védőfelszerelés nélkül maradtakat. Mindezt persze felhasználták kommunikációs kampányukban is, az online térben ugyanis a járványt a kezdetek óta kemény, etikailag megkérdőjelezhető kampányban próbálják a hasznukra fordítani.

Fotó: REUTERS/Athit Perawongmetha
A tüntetők által kezelt kommunikációs csatornákat hónapok óta elárasztják azok a grafikák és mémek, melyek igyekeznek a szárazföldi Kína felelősségére felhívni a figyelmet. Beszédes, ahogyan a betegséget nevezték. Megjelenése óta Vuhan-vírusnak, röviden WARS-nak hívták (a SARS, vagyis a súlyos akut légzőszervi szindróma után) a betegséget. Később, amikor Donald Trump amerikai elnök retorikájában megjelent a Kína-vírus kifejezés, a mozgalom is bevezette a fogalmat, legutóbb pedig már KKP-vírusként hivatkoznak a betegségre, vagyis igyekeznek a Kínai Kommunista Párthoz kötni. De a tüntetők az Egészségügyi Világszervezet, a WHO vezetőjét, Tedros Adhanom Ghebreyesust is kipécézték maguknak. A Kína-párti politikával vádolt etióp főtitkárra az egyik posztjukban mint a Wuhan Health Organization főtitkáraként hivatkoznak.