Egyre pusztítóbb fegyverekre költ a kilenc atomhatalom

Tavaly 7,1 milliárd dollárral többet költöttek az atomhatalmak nukleáris arzenáljukra az előző évhez képest – derült ki a 2017-ben Nobel-békedíjjal elismert Nukleáris Fegyverek Megsemmisítéséért Küzdő Nemzetközi Mozgalom minap közzétett jelentéséből. Arról, hogy 75 évvel az első atombomba után hol tart ma a világ legpusztítóbb fegyverének fejlesztése és mi a szerepe a konfliktusokban, a Magyar Nemzet Csiki Varga Tamást kérdezte.

A USS Alaska ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjáró kiköt Georgia államban Fotó: Handout . Forrás: Reuters

Hirosima szorozva huszonöttel

– A fejlődés perspektíváját mutatja, ha megnézzük az Egyesült Államok LGM–118A Peacekeeper rakétájának képességeit, amely a hidegháború végére kifejlesztett legmodernebb ilyen eszközük volt: egyetlen rakétát akár tíz, önállóan irányítható robbanófejjel lehetett felszerelni, és mindegyik a hirosimai atombomba hatásának huszonötszörösével bírt. Jegyezzük meg: ezt a rakétatípust 2005-ben már kivonták a hadrendből, mert fejlettebbek (és újabbak) állnak rendelkezésre. Az Egyesült Királyság nukleáris rakétahordozó tengeralattjáróin ma is olyan Trident rakéták vannak, amelyek 12 önálló töltetet is hordozhatnak – érzékeltette, mire képesek ma már a nukleáris fegyverek.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyot léptek előre a hordozóeszközök is, méretük kisebb, sebességük nagyobb lett, akár a repülés több fázisában irányíthatók – így nehezebb semlegesíteni, lelőni azokat. – Napjaink egyik sokat emlegetett fejlesztése az orosz Avangard hiperszonikus rakétarendszer, amely (például az R–28 Szarmat) hordozórakétából és az Avangard irányítható szárnyas siklóblokkal felszerelt robbanófejből áll és állítólag 2019-ben hadrendbe is állították Oroszországban – hozott fel egy orosz példát. – Végül, de nem utolsó sorban nagyon sokat fejlődött a rakéták irányítási és célba juttatási rendszere, tehát az a szenzoros, vezérlő és infokommunikációs hálózat (műholdak), amelyek hajszálpontosan célra tudják irányítani a tölteteket – összegezte a fejlesztéseket.

A szakértő úgy vélte, hogy természetesen technológiai verseny a nukleáris fegyverek terén is van – egészen pontosan a célbejuttatás hatékonyabb módozatait és az esetleges támadások elleni védelmi lehetőségeket keresik, kutatják az országok, e két folyamat összekapcsolódik. – A már említett orosz hiperszonikus fegyverrendszer épp azért jelentős előrelépés, mert a fegyver rendkívül nagy sebessége miatt nagyon kicsi az esélye, hogy egy napjaink fejlettségi szintjén lévő hagyományos rakétavédelmi rendszer le tudná lőni – magyarázta. Csiki Varga Tamás elmondása szerint e versenyben az évtizedes tapasztalat nyomán egyértelműen az Egyesült Államok és Oroszország volt sokáig az abszolút vezető, azonban az 1990-es évek óta Kína is egyre komolyabb technológiai fejlesztési eredményeket ért el, kiemelkedően a rakétatechnológia terén. – Egyúttal pedig minden olyan államnak, amely kifejlesztette a robbanóeszközöket, folyamatosan gondoskodnia kell azok karbantartásáról és fejlesztéséről. Amikor azt látjuk, hogy a nukleáris hatalmak 2019-ben – becslések szerint – 7,1 milliárd dollárt költöttek fegyvereik fejlesztésére, abba beleszámít ez is, nem csupán új és pusztítóbb eszközök létrehozásának szándéka – emlékeztetett.

Kölcsönös megsemmisítés

– A nukleáris fegyverek alapvető rendeltetése stratégai szinten továbbra is az elrettentés, azaz – hétköznapian szólva – saját használatuk megakadályozása. Szerencsénkre a nukleáris hatalmak már a hidegháború alatt eljutottak arra a felismerésre, hogy a nukleáris fegyverek tömegesen alkalmazhatatlanok, ugyanis olyan pusztítást okoznak, ami felülírja a racionális használatot. Ez napjainkra sem változott – értékelte egy atomháború kirobbanásainak esélyeit a kutató. Úgy vélte, hogy a nukleáris hatalmak egymással szemben a kölcsönös, biztos megsemmisítési képesség kialakítására, míg a nem nukleáris hatalmakkal szemben az egyszerű elrettentésre törekszenek. – A kölcsönös, biztos megsemmisítési képesség azt jelenti, hogy egy országnak olyan mennyiségű vagy összetételű nukleáris fegyverzete van, amely biztosan túl tudna élni egy a területére mért első csapást egy ellenséges hatalomtól, és a megtorló második csapás elpusztítaná az ellenséget is – így nem éri meg elkezdeni a nukleáris háborút. Ennek a klasszikus megoldása az úgynevezett hadászati/nukleáris triád, tehát háromféle eszközrendszer kifejlesztése és fenntartása. Azaz a nukleáris robbanófejet hordozni képes szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétáké, az ugyanilyen képességű tengeralattjáróké, valamint hagyományos bombázó repülőgépeké. A nukleáris hatalmak viszonylag szűk csoportjában ilyen diverzifikált rendszerei is csupán az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, Kínának és Indiának lehet, illetve feltételezhetően Izraelnek lehet még mindhárom – latolgatta az erőviszonyokat.

Csiki Varga Tamás szerint az sem változott, hogy az atomfegyver a nem nukleáris hatalmakkal szemben abszolút fegyvernek minősül: nem véletlen, hogy India és Pakisztán szinte egyszerre demonstrálta e képességeit egymással szemben 1998-ban. Izraelnek Iránnal és a Közel-Kelet arab államaival szembeni végső biztosítékként van atomfegyvere, Észak-Korea pedig az Egyesült Államok és térségbeli szövetségesei, elsősorban a csak hagyományos katonai képességekkel rendelkező Dél-Korea elrettentésére hozta létre a fegyvert.