Egyre pusztítóbb fegyverekre költ a kilenc atomhatalom

Tavaly 7,1 milliárd dollárral többet költöttek az atomhatalmak nukleáris arzenáljukra az előző évhez képest – derült ki a 2017-ben Nobel-békedíjjal elismert Nukleáris Fegyverek Megsemmisítéséért Küzdő Nemzetközi Mozgalom minap közzétett jelentéséből. Arról, hogy 75 évvel az első atombomba után hol tart ma a világ legpusztítóbb fegyverének fejlesztése és mi a szerepe a konfliktusokban, a Magyar Nemzet Csiki Varga Tamást kérdezte.

A USS Alaska ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjáró kiköt Georgia államban Fotó: Handout . Forrás: Reuters

Nem hogy a leszerelés felé mozdulna a világ, de egyre többet és egyre pusztítóbb fegyverekre költ a kilenc atomhatalom – állapítható meg a Nukleáris Fegyverek Megsemmisítéséért Küzdő Nemzetközi Mozgalom (ICAN) frissen közzétett jelentéséből. A szervezet becslései szerint tavaly összesen 72,9 milliárd dollárt szántak a több mint 13 ezer robbanófejes arzenál fenntartására és fejlesztésére, ami 7,1 milliárd dollárral több az előző évhez képest. Magasan az élen jár az Egyesült Államok, amelyet Kína, majd az Egyesült Királyság követ, Oroszország már lecsúszik a dobogóról. Azonban fontos megjegyezni, hogy az ICAN statisztikái csak erős becsléseken alapulnak, hiszen nemzetbiztonsági okokból ezek az adatok jobbára titkosak.

A nukleáris fegyverek kifejlesztése, azaz az 1940-es, 1950-es évek óta több szempontból is sokat fejlődtek, mind maguk a robbanó töltetek, mind az ezeket célba juttató rendszerek. Érdemes a kettőről együtt beszélni, mert így jelentenek hatásos elrettentő eszközt. Jó példa Észak-Korea: Phenjannak ugyan van működőképes nukleáris fegyvere, azonban olyan rakétatechnológiája még nincs, amivel számára hatásos távolságba, például Japánba, vagy pláne az Egyesült Államok honi területeire el tudná azokat juttatni – kezdett bele a nukleáris fegyverek evolúciójának felvázolásába a Magyar Nemzet megkeresésére Csiki Varga Tamás. A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet kutatója alapvetően három területet nevezett meg a fejlesztések irányát illetően: a miniatürizációt és digitalizációt, a pusztító hatást és a töltetek számának növelését.

A USS Alaska ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjáró kiköt Georgia államban
Fotó: Reuters

A miniatürizáció és digitalizáció az általános infokommunikációs és technológiai forradalommal párhuzamosan zajlott és teret engedett annak, hogy maguk a robbanótöltetek kisebb méretűek legyenek, így kisebb hordozórakétákra is felférnek. Ez különösen fontos szempont volt a tengeralattjárók által hordozott nukleáris fegyvereknél, illetve hogy egy rakétára több robbanófej is felférjen – mutatott rá a kicsinyítés előnyeire. – A nagyobb pusztító hatás eléréséhez az egyre fejlettebb nukleáris technológia, az atommagok nagyobb energiafelszabadulással járó egybe préselése, azaz fúziójának alkalmazása jelentett áttörést – folytatta. Végül emlékeztetett, hogy az egy robbanófej/rakéta modell helyét már évtizedekkel ezelőtt átvették a több robbanófejes rakéták: ezek a robbanófejek a célterülethez közelítve leválnak a fő hordozórakétáról, és külön-külön irányíthatók akár külön célpontokra is.

Hirosima szorozva huszonöttel

– A fejlődés perspektíváját mutatja, ha megnézzük az Egyesült Államok LGM–118A Peacekeeper rakétájának képességeit, amely a hidegháború végére kifejlesztett legmodernebb ilyen eszközük volt: egyetlen rakétát akár tíz, önállóan irányítható robbanófejjel lehetett felszerelni, és mindegyik a hirosimai atombomba hatásának huszonötszörösével bírt. Jegyezzük meg: ezt a rakétatípust 2005-ben már kivonták a hadrendből, mert fejlettebbek (és újabbak) állnak rendelkezésre. Az Egyesült Királyság nukleáris rakétahordozó tengeralattjáróin ma is olyan Trident rakéták vannak, amelyek 12 önálló töltetet is hordozhatnak – érzékeltette, mire képesek ma már a nukleáris fegyverek.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyot léptek előre a hordozóeszközök is, méretük kisebb, sebességük nagyobb lett, akár a repülés több fázisában irányíthatók – így nehezebb semlegesíteni, lelőni azokat. – Napjaink egyik sokat emlegetett fejlesztése az orosz Avangard hiperszonikus rakétarendszer, amely (például az R–28 Szarmat) hordozórakétából és az Avangard irányítható szárnyas siklóblokkal felszerelt robbanófejből áll és állítólag 2019-ben hadrendbe is állították Oroszországban – hozott fel egy orosz példát. – Végül, de nem utolsó sorban nagyon sokat fejlődött a rakéták irányítási és célba juttatási rendszere, tehát az a szenzoros, vezérlő és infokommunikációs hálózat (műholdak), amelyek hajszálpontosan célra tudják irányítani a tölteteket – összegezte a fejlesztéseket.

A szakértő úgy vélte, hogy természetesen technológiai verseny a nukleáris fegyverek terén is van – egészen pontosan a célbejuttatás hatékonyabb módozatait és az esetleges támadások elleni védelmi lehetőségeket keresik, kutatják az országok, e két folyamat összekapcsolódik. – A már említett orosz hiperszonikus fegyverrendszer épp azért jelentős előrelépés, mert a fegyver rendkívül nagy sebessége miatt nagyon kicsi az esélye, hogy egy napjaink fejlettségi szintjén lévő hagyományos rakétavédelmi rendszer le tudná lőni – magyarázta. Csiki Varga Tamás elmondása szerint e versenyben az évtizedes tapasztalat nyomán egyértelműen az Egyesült Államok és Oroszország volt sokáig az abszolút vezető, azonban az 1990-es évek óta Kína is egyre komolyabb technológiai fejlesztési eredményeket ért el, kiemelkedően a rakétatechnológia terén. – Egyúttal pedig minden olyan államnak, amely kifejlesztette a robbanóeszközöket, folyamatosan gondoskodnia kell azok karbantartásáról és fejlesztéséről. Amikor azt látjuk, hogy a nukleáris hatalmak 2019-ben – becslések szerint – 7,1 milliárd dollárt költöttek fegyvereik fejlesztésére, abba beleszámít ez is, nem csupán új és pusztítóbb eszközök létrehozásának szándéka – emlékeztetett.

Kölcsönös megsemmisítés

– A nukleáris fegyverek alapvető rendeltetése stratégai szinten továbbra is az elrettentés, azaz – hétköznapian szólva – saját használatuk megakadályozása. Szerencsénkre a nukleáris hatalmak már a hidegháború alatt eljutottak arra a felismerésre, hogy a nukleáris fegyverek tömegesen alkalmazhatatlanok, ugyanis olyan pusztítást okoznak, ami felülírja a racionális használatot. Ez napjainkra sem változott – értékelte egy atomháború kirobbanásainak esélyeit a kutató. Úgy vélte, hogy a nukleáris hatalmak egymással szemben a kölcsönös, biztos megsemmisítési képesség kialakítására, míg a nem nukleáris hatalmakkal szemben az egyszerű elrettentésre törekszenek. – A kölcsönös, biztos megsemmisítési képesség azt jelenti, hogy egy országnak olyan mennyiségű vagy összetételű nukleáris fegyverzete van, amely biztosan túl tudna élni egy a területére mért első csapást egy ellenséges hatalomtól, és a megtorló második csapás elpusztítaná az ellenséget is – így nem éri meg elkezdeni a nukleáris háborút. Ennek a klasszikus megoldása az úgynevezett hadászati/nukleáris triád, tehát háromféle eszközrendszer kifejlesztése és fenntartása. Azaz a nukleáris robbanófejet hordozni képes szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétáké, az ugyanilyen képességű tengeralattjáróké, valamint hagyományos bombázó repülőgépeké. A nukleáris hatalmak viszonylag szűk csoportjában ilyen diverzifikált rendszerei is csupán az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, Kínának és Indiának lehet, illetve feltételezhetően Izraelnek lehet még mindhárom – latolgatta az erőviszonyokat.

Csiki Varga Tamás szerint az sem változott, hogy az atomfegyver a nem nukleáris hatalmakkal szemben abszolút fegyvernek minősül: nem véletlen, hogy India és Pakisztán szinte egyszerre demonstrálta e képességeit egymással szemben 1998-ban. Izraelnek Iránnal és a Közel-Kelet arab államaival szembeni végső biztosítékként van atomfegyvere, Észak-Korea pedig az Egyesült Államok és térségbeli szövetségesei, elsősorban a csak hagyományos katonai képességekkel rendelkező Dél-Korea elrettentésére hozta létre a fegyvert.