Biernacki Karol: „Úgy érezzük, küldetést teljesítünk”

– Sok alapítványt ismerek, de egyikben sincs olyan érzelmi töltet, mint a Wacław Felczak Alapítványban – mondta a lapunknak adott interjúban Biernacki Karol, az alapítvány kuratóriumának elnöke, a Lengyel Köztársaság szegedi tiszteletbeli konzulja annak apropóján, hogy három éve kezdte meg működését a magyar–lengyel barátság és együttműködés további elmélyítését szolgáló intézmény. Biernacki Karol szerint céljuk az, hogy „megfertőzzék” a magyar fiatalokat a lengyel kultúrával.

20210205 Budapest Wacław Felczak Alapítvány BIERNACKI KAROL KURATÓRIUMI ELNÖK fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán

– A lengyelek és a magyarok, illetve a közép-európai népek korábban talán azért is ismerték jobban egymást, mert közös kulturális élményeik voltak: csehszlovák filmeken és lengyel rajzfilmeken nőttek fel például a magyarok. Az ön által emlegetett globalizált, erodálódó világban mindenki amerikai Netflix-sorozatokat néz. Ilyen „ellenszélben” mennyire nehéz felkelteni a fiatalok érdeklődését a lengyel és a közép-európai kultúra iránt?

– Hála istennek, hatalmas a választék. A lengyel filmgyártás nem állt le, az utóbbi években számos izgalmas játékfilmet alkottak. Javarészt történelmi filmeket, de rengeteg izgalmas sorozatot és dokumentumfilmet is készítettek. Természetesen mindenki ízlése szerint választhatja meg az általa preferált filmeket, azonban óvatosságra inteném a fiatalokat a – jó ideje előszeretettel használt – politikai korrektség szellemében készült termékek fogyasztásával szemben. A politikai korrektséget a balliberális erők „modern kori bibliájának” nevezték. Ennek pusztító lenyomatait már látjuk a nyugati civilizációban. Munkánk során elsősorban a fiatalokra koncentrálunk. Mindig azt szoktam mondani, hogy meg kell „fertőzni” a magyar fiatalokat a lengyel kultúrával, és ez fordítva is igaz. Olyan tartalmakat kell kínálnunk, amivel megnyerjük őket, de nemcsak lengyel–magyar viszonylatban, hanem tágabb viszonylatokban is, Lengyelország és Magyarország határain kívül is.

– Az elmúlt három év tapasztalatai alapján mit gondol: küldetésük célba ér?

– A tavalyi korlátozott működés ellenére küldetéstudatunk töretlen, s az elmaradt találkozásokat másként igyekeztünk pótolni. A járványhelyzet okozta bezárás elmúlt egy éve alatt felgyorsult a könyvkiadásunk. Csaknem harminc támogatott kiadványnál tartunk. Amikor meghirdettük az első pályázatsorozatot, összesen egymilliárd forint értékben érkeztek pályázati kérelmek az iskolák, csoportok részéről, ami többszörösen felülmúlta a forrásokat. Ez nagyon pozitív visszajelzés volt. Majdnem háromezer fiatalt juttattunk ki Lengyelországba. Az alapítvány sokoldalúságát érzékelteti, hogy gazdasági jellegű kezdeményezéseket is felkarolunk. Ennek jegyében tervezzük a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került lengyel–magyar startupok kárenyhítését alapítványi támogatással. Célkitűzéseink egyike a határainkon túlra történő kitekintés. Úgy véljük, hogy meg kell ismertetnünk, be kell mutatnunk a szomszéd nemzeteknek a lengyel–magyar történelmi barátság eszméjét, ennek számtalan pozitív hozadékát.

– Ön évtizedek óta Magyarországon él. Mit gondol, a magyarok, amikor lengyel szót hallanak, ugyanúgy reagálnak, mint az a varsói fiatalember?

– Lehet, hogy furcsán hangzik, de szerintem mi, lengyelek jobban szeretjük a magyarokat, mint a magyarok saját magukat. Imádom a magyar kultúrát, de biztos, hogy elfogult vagyok. Galíciából, egy Krakkó melletti városból származom. Anyai nagyapám az osztrák–magyar hadseregben szolgált az első világháborúban. Szegeden jártam egyetemre, ott telepedtem le, ott alapítottam családot, s ott van a munkahelyem is, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levéltára. Továbbá Szegeden vezetem a Lengyel Köztársaság konzulátusát is. Úgy gondolom, hogy egy lengyel többet tud Magyarországról, mint fordítva. Ettől függetlenül a mi kultúránk egy törzsből származik, egymásra vagyunk utalva. Igyekszünk történelmi emlékpontokat állítani (emléktáblák, szobrok). Bár nincs alapítványi kötődése – hisz akkoriban még nem is létezett –, de szívügyemnek tekintem, ezért szeretném megemlíteni a katyńi keresztet, amely a szegedi lengyelség és a Szeged-Csanádi Egyházmegye összefogásaként magasodhat a szegedi dóm előtt immár tizenegy éve. Tavaly októberben a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködve támogattuk a szegedi Lengyel–Magyar Kulturális Egyesület és a szegedi lengyel konzulátus által kezdeményezett, Teleki Pálnak szentelt szobor felavatását Szegeden. Teleki Pál kormánya és Horthy Miklós komoly segítséget – muníciót, hadifelszerelést – nyújtottak Lengyelországnak az 1920-as lengyel–bolsevik háborúban. Teleki Pál határozott fellépésének eredményeként Magyarország 1939-ben megnyitotta határait a lengyel menekültek előtt. A szobor talapzatán szerepel egy felirat: Teleki Pál, a lengyelek barátja. Tartoztunk ennyivel Teleki Pálnak.

– A Wacław Felczak Alapítvány és varsói testvérintézménye a magyar és a lengyel nemzeti-konzervatív kormányok akaratából alakult meg. Mindkét kormánynak fontos a baráti kapcsolat ápolása és a közép-európai térség összefogása. Tételezzük fel, hogy kormányváltás történik: mi lenne a sorsa e kapcsolatoknak és ezeknek az alapítványoknak?

– A lengyel–magyar viszonyban a legszebb az, hogy feltétel nélküli kapcsolat, barátság. Szerencsés, ha ez az állapot találkozik a politikai akarattal, amely így intézményesített keretek között is elősegíti kapcsolataink szélesítését. A két nemzet már bizonyította egymás iránti szimpátiáját az évszázadok során. Szerintem valamennyi politikai erőnek érdeke, hogy minél több ilyen jellegű alapítvány működjön. Az államérdek, de a közösségek érdeke is megkívánja, hogy ez a nemzeteinket és kultúráinkat összekötő híd a jövőben is megingathatatlan maradjon.