Testvérek a Tien-san lábainál

A Türk Tanácsot eredetileg Nurszultan Nazarbajev kazah elnök kezdeményezésére hozták létre olyan országok részvételével, amelyek türk nyelven beszélnek, osztoznak a történelmi hagyományokban és életük hasonló mederben folyik. A hívó szóra Üzbegisztán, Kirgizisztán, Törökország, Azerbajdzsán és Baskíria válaszolt, megfigyelőként pedig Magyarország is csatlakozott. A rokonság kérdéses, az életmód egyértelműen más, ezer és egy okot lehetne sorolni arra, mi választ el minket Közép-Ázsiától. De mégis arra érdemes koncentrálni, ami összeköt.

A Tien San lábainál. Természeti szépséggel is csalogatnák a turistákat. Fotó: Nowak Lukasz

Ez a város Otrar. A XIII. században még Bokharával vagy Szamarkanddal egy lapon emlegették, a selyemút egyik állomása volt. A tatárok 1219-ben bevették a várost, de nem pusztult el teljesen, hanem később Timur Lenk érdekszférájába került, s a nagy mongol uralkodó itt is halt meg 1405-ben. A selyemút jelentőségének csökkenése Otrar sorsát is megpecsételte, a lakói lassanként elhagyták, az 1700-as évek végére kihalt. Ezt a várost, amely ötven kilométerre található Turkisztántól, most tárják fel a régészek és állítják helyre az emlékeket. Hatalmas területről van szó, mintegy 450 hektáron dolgoznak a szakemberek, vezetőjük, aki húsz éve ásat a környéken, úgy becsüli, legalább 2050-ig szükség lesz a munkájukra, annyi kincs rejtőzik még a föld alatt.

Pedig már most is csodát láthat a kiránduló: újjáépített tornyos kaput, a régi városfal is áll már, odabenn az épületek egyike-másika látogatható, ahogy egy múzeumban is látható a város virágzása és a bukás történelme.

A Tien-San lábainál. Természeti szépséggel is csalogatnák a turistákat.

Otrar híres arról, hogy itt született Abu Naszr al-Farabi, a X. század nagy hatású filozófusa, a szúfi misztikusok egyik nagy becsben tartott szentje, akinek munkássága alapján tudott később dolgozni a nagy Avicenna (Ibn Szína) is. Egy másik szúfi misztikus, Ahmad Jasszaui a XII. században érkezett Turkisztánba, vált nagy hatású költővé, aki a környék sámánhitét is felhasználta munkáiban. Az ő sírja fölé emelték a monumentális síremléket, amelyhez évente nagyjából egymillió ember zarándokol el Közép-Ázsiából, s amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Egy helyi hagyomány szerint aki háromszor elmegy Turkisztánba, az egyenlő egy mekkai zarándoklattal. A régebbi kazah pénzeken látható is volt az ősi síremlék. A romvárost és a mauzóleumot, valamint a fenséges Karatau-hegységet tekintve tökéletesen érthető, hogy Turkisztán igyekszik magához csábítani a turisztikai befektetőket, s az állam is a fejlesztések mögé állt. A napokban fejezték be a régi karavánszeráj újjáépítését, amely a legmagasabb igényeket is kielégítő szállodákat, éttermeket, szórakoztató-központokat, boltokat foglalja magába. A projekt mögött egy török vállalkozó áll, mint ahogy ez megszokott Kazahsztánban. Az eredeti tervek szerint ez lett volna a központja a Türk Tanács csúcstalálkozójának, ám végül közbeszólt a járvány, azaz a nagy eseményt online módon rendezik meg.

Magyar ajtónálló

– Turkisztánnak kell lennie a türk népek lelki fővárosának

– mondja Umirzak Sukejev, a városnak otthont adó turkisztáni régió első embere. Szerinte minden lehetőség adott, hogy a zarándokok és a turisták száma megszaporodjon, ráadásul ez a terület az, ahová hazatérnek a türk népek gyermekei. Delegációval érkezett, hogy fát ültessen a most felújított parkban, szemben a mauzóleummal, szimbolikus lépésként a jövő érdekében. Kedves gesztusként egy fasort szenteltek a türk nyelvű országok újságíróinak, emléktáblával adják hírül, hogy itt tollforgatók lapátolták a földet két percig. A vezető politikus szavait igazolja, hogy Turkisztánt épp azért illetik ezzel a névvel, mert itt mindig türkök éltek, azt megelőzően is, hogy kazahoknak, üzbégeknek vagy kirgizeknek nevezték őket.

A történelem azt hozta, hogy a sámánhitű türk népek Közép-Ázsiában átvették az iszlámot, ugyanakkor nem fordítottak teljesen hátat a múltnak: ma is találunk olyan elemeket az ő vallásfilozófiájukban, amelyek csak a türkök körében ismertek, az Arab-félszigeten, az iszlám szülőhelyén viszont nem.

A sámánhitet az iszlámra cserélték.
Fotó: A szerző felvétele

Ilyen például a nagy filozófusok tisztelete, a sírhelyükről való kiemelt gondoskodás, amely alapvetően idegen a szunnita iszlámtól. Bizonyos pogány rítusok a kereszténységbe is belekeveredtek, mint a napkultusz emlékeként a kelta kereszt karimája, és kultúrtörténész kell ahhoz, hogy ezeket kielemezze. A mindennapi élet azonban nem analízis. A turkisztáni Rixos luxusszálloda oldalában most adtak át egy új bevásárlóközpontot, van gyümölcsöspult is, almával. Cirill betűkkel felírva, kazahul, hogy alma. Ezt pedig megérti a kazah, az üzbég, a kirgiz, a török, az azeri és a magyar is. Az épületből kilépve pedig egy fiatal srác áll készenlétben, hogy kinyissa az ajtót a látogatóknak, mellkasán kis táblácska mutatja, hogy az ő neve Madjar. Mikor kérdezem, ezt hogy ejti, mintha legalábbis otthon volnék: magyar. Tökéletes hangzással mondja az ázsiai fiú ezt a szót, a saját nevét.

Talán Julianus barát mégis elnézett valamit.