Andrej Plenkovic horvát kormányfő a katonai támadások azonnali leállítására szólította fel Oroszországot csütörtökön reggel.
A kormányfő Twitter-bejegyzésében azt írta:
„határozottan elítéljük Oroszország agresszióját és Ukrajna elleni invázióját. Ez az indokolatlan támadás Ukrajna szuverenitása és a nemzetközi jog durva megsértése”.
Úgy vélte: a konfliktus „kizárólag Oroszország felelőssége”, és a katonai támadások azonnali befejezésére szólított fel.
Szolidaritásunkat fejezzük ki Ukrajnával és az ukrán emberekkel
– jegyezte meg végezetül Plenkovic.
Romániában Klaus Iohannis államfő és Nicolae Ciuca miniszterelnök is határozottan elutasította csütörtök hajnali állásfoglalásában az Ukrajna ellen intézett orosz támadást.
Románia a demokratikus nemzetközi közösséggel együtt határozottan elutasítja ezt a felelőtlen viselkedést, amely aláaknázza a nemzetközi kapcsolatok alapjait, és a nemzetközi jogrendet
–áll Klaus Iohannis állásfoglalásában. A román államfő megállapította: „az Orosz Föderáció újfent bizonyította, hogy nem érdekli az európai és euroatlanti közösség által kezdeményezett építő és felelős párbeszéd, és erővel próbálja érvényesíteni az úgynevezett érdekszférák iránti igényét”.
Iohannis teljes szolidaritásáról biztosította Ukrajnát, a katonai agresszió azonnali feltétel nélküli leállítására és az orosz csapatok kivonására szólított fel. Egyben közölte: Románia kész humanitárius segítséget nyújtani Ukrajnának. Ugyanakkor óva intett az ukrajnai román közösség elleni ellenséges akciókkal kapcsolatosan. Kijelentette: országa e tekintetben is kész megadni a szükséges segítséget. Az államfő ugyanakkor azt is közölte: a román állampolgároknak nincs mitől félniük. Országuk a NATO-tagság révén története legteljesebb biztonsági garanciáit élvezi.
Nicolae Ciuca miniszterelnök állásfoglalásában arra is kitért, hogy Oroszországnak az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaként a béke és a biztonság fenntartójaként kellene viselkednie. Ezzel szemben súlyosan megsérti a nemzetközi jogelveket. A kormányfő hozzátette: Románia állandó kapcsolatban áll a NATO-s és EU-s partnereivel, és készen áll a szükséges intézkedésekre a térség biztonságának a biztosítása érdekében.