– Az orosz védelmi minisztérium úgy döntött, hogy alapvetően csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv térségében
– ismertette Alekszandr Fomin, a tárca helyettes vezetője az isztambuli tárgyalás egyik legfontosabb pontját.

– Az orosz védelmi minisztérium úgy döntött, hogy alapvetően csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv térségében
– ismertette Alekszandr Fomin, a tárca helyettes vezetője az isztambuli tárgyalás egyik legfontosabb pontját.
Hozzátette, a döntés hátterében az áll, igyekeznek növelni a kölcsönös bizalmat, valamint megteremteni a feltételeket a további tárgyalásokhoz és a békeszerződés aláírásához. Egy amerikai tisztviselő tegnap este már arról számolt be a BBC brit közmédiának, hogy néhány orosz csapat valóban visszavonult Kijevtől. Hozzátette ugyanakkor, ebből nem lehet még következtetéseket levonni, ugyanis a légicsapások továbbra is folytatódnak. Megyinszkij a tárgyalásokról megállapította, hogy „lényegi megbeszélések” folytak. Az újságíróknak tartott tájékoztatón a küldöttségvezető „építő jellegűnek” nevezte a tárgyalási fordulót. Hozzátette: Oroszország kész katonai és politikai lépésekre a „konfliktus enyhítése” céljából.
A nemzetközi közösség azonban szkeptikus az orosz ígéreteket illetően.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, Ukrajna megszállása óta nem látta orosz részről a béke megteremtésére irányuló jeleket. „Különbség van aközött, amint Oroszország mond és amit tesz. Az Egyesült Államok utóbbira összpontosít” – tette hozzá. Blinken ugyanakkor elmondta, Washington támogatja a tárgyalásokat, ha Ukrajna úgy látja, valóban történt előrelépés a felek között. Hasonló aggodalmaknak adott hangot Boris Johnson brit miniszterelnök is, aki azt szorgalmazza, hogy az utolsó orosz katona is hagyja el Ukrajnát.
Borítókép: A török elnökség által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfő (k) köszönti a delegáltakat az orosz-ukrán béketárgyalások újabb fordulója előtt Isztambulban. (Fotó: MTI/AP/Török elnökség)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!