Antwerpen polgármestere, Bart De Wever azután jelentette be a város fogadókészségét, miután Belgium menekültügyi államtitkára, Sammy Mahdi világossá tette, hogy a Belgiumba nagy számban érkező ukrán menekültek hosszú távú elszállásolása csak sürgősséggel felhúzott vészhelyzeti falvakban lesz lehetséges. Az építkezés első szakasza, amely hatszáz fő elszállásolását teszi lehetővé, mindössze egy hónapig tartott. Wever elmondta, hogy arra bátorítanak minden Antwerpenben vagy környékén albérletben tartózkodó ukrán menekültet, hogy használják ki a számukra felépített ukrán faluban rejlő előnyöket: a szociális alapon megállapított alacsony bérleti díjakat és az egy helyen összegyűlt ukrán honfitársak közelségét. A polgármester nem titkolta, sok ukrán menekült csak gyanús alakoknál talált szállást, borzalmas lakhatási körülmények között, csillagászati összegekért. Az ukrán falu nemcsak a menekülteknek nyújt biztonságos, korrekt és barátságos átmeneti otthont, de a városvezetés munkáját is segíti azzal, hogy a hivatal egy helyszínre összpontosítva tudja felügyelni az ukrán menekültek életét. Igény esetén a falu ezer férőhelyesre bővíthető.
Forrás: BRusselstimes.com
A NATO szívesen fogadná Svédország és Finnország csatlakozását
A NATO főtitkára csütörtökön, az Európai Parlament ülése előtt tartott rövid sajtótájékoztatóján közölte, telefonon fog egyeztetni a finn köztársasági elnökkel. Jens Stoltenberg a lehetséges finn NATO-csatlakozásról fog beszélni Sauli Niinistö finn elnökkel, elsősorban a felvételi folyamathoz szükséges biztonsági garanciákról. A főtitkár ismét megerősítette, hogy kizárólag a két skandináv ország és a NATO feladata eldönteni, hogy csatlakoznak-e a skandináv államok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!