Kezdődik az ukrajnai különleges hadművelet következő szakasza, amelynek célja a délkelet-ukrajnai szakadár entitások teljes felszabadítása – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden az India Today televíziónak nyilatkozva.
A kelet-ukrajnai hadművelet célja, ahogy azt már a legelején bejelentették, a donyecki és a luhanszki köztársaság teljes felszabadítása. Ez a művelet folytatódni fog, kezdődik a művelet következő szakasza, és úgy gondolom, hogy ez fontos pillanat lesz
– nyilatkozott Lavrov.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a védelmi minisztérium illetékességébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mit értett Lavrov a Donyec-medence védelmére irányuló különleges hadművelet új szakasza alatt. Ugyancsak a katonai tárcához irányította át az érdeklődést azzal kapcsolatban is, hogy mi történt az elsüllyedt Moszkva cirkálóval. Hasonlóképpen tett az indiai tévécsatornának nyilatkozó orosz külügyminiszter is.
Lavrov ugyanakkor azt ígérte, hogy Oroszország ki fogja deríteni az igazságot az ukrajnai Bucsában történt gyilkosságokkal kapcsolatban.
Azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és más nyugati országokat, hogy elveszítik az érdeklődésüket a saját szempontjukból előnyösként indult médiakampányok iránt, amint olyan tények merülnek fel, amelyek megkérdőjelezik ezek hitelességét.
Kifogásolta, hogy az igazságot szerinte nem tárták fel sem Alekszandr Litvinyenko 2006-ban Londonban történt megmérgezése, sem a malajziai utasszállítónak a Donyec-medencében 2014-ben történt lelövése, sem pedig a Szergej és Julija Szkripal ellen 2018-ban vagy az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ellen 2020-ban megkísérelt merénylet ügyében. Nehezményezte, hogy Oroszországot, amely ragaszkodik az igazság kiderítéséhez, az ezen ügyekben folytatott nyomozásból kizárták.
Lavrov megismételte, hogy Oroszországnak nem áll szándékában sem nukleáris fegyvert bevetni, sem rendszerváltást végrehajtani Ukrajnában. Mint mondta, az ukránoknak maguknak kell eldönteniük, hogyan éljenek.