időjárás 9°C Aurél 2022. október 5.
logo

Lapozó: Ismét történelmi csúcson a spanyolországi üzemanyagár

Forrás: MEDIAWORKS-HÍRCENTRUM
2022.05.30. 17:54 2022.05.30. 18:48
Lapozó: Ismét történelmi csúcson a spanyolországi üzemanyagár

Az Oroszország elleni szankciók veszélyeztetik az első török atomerőmű megépítését · Már közel száz majomhimlős beteget találtak Spanyolországban · Már az olasz belügyminiszter is aggódik a bevándorlás miatt.

Az Oroszország elleni szankciók veszélyeztetik az első török atomerőmű megépítését

Veszélybe kerülhet a 2010-es évek óta épülő atomerőmű befejezése a törökországi Akkuyuban, miután az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók miatt Finnország május 2-án felmondta a Roszatommal kötött szerződését egy új finnországi atomerőmű megépítésére. A finnek visszalépése miatt a Roszatomnak – ahhoz, hogy teljesíteni tudja az akkuyui erőmű építésével kapcsolatos kötelezettségeit – részben másik forrásból kell finanszírozást találnia.

A szankciók miatt nehéz helyzetbe került Roszatomnak jól felfogott érdeke az első törökországi atomerőmű megépítése. A 2010-ben megkötött szerződés szerint ugyanis Törökország tizenöt éven keresztül összesen 32 milliárd dollárért vásárolná meg Oroszországtól a megépülése után továbbra is orosz tulajdonban maradó erőmű által előállított villamos energiát. Az energiaügyekre specializálódott török újságíró, Özgür Gürbüz rámutat, hogy az atomerőművel kapcsolatos szerződéssel Törökország függése legfeljebb az orosz földgázimporttól csökkenne, de Oroszországtól nem: Ankara ugyanis évente több mint kétmillió dollárt fog kifizetni az atomerőműben előállított villamos energiáért. Recep Tayyip Erdogan továbbra is elkötelezett az atomerőmű 2023-as felavatása és üzembe állítása iránt.

Forrás: Francetvinfo.fr, Lefigaro.fr

Már közel száz majomhimlős beteget találtak Spanyolországban

A spanyol egészségügyi minisztérium legutóbbi közleménye szerint 98 esetben regisztráltak pozitív mikrobiológiai tesztet, így egy nap alatt 14 fővel bővült a majomhimlős betegek száma. A laboratóriumokba eddig kétszáz gyanús mintát továbbítottak, amelyek többsége negatív. A tárca tájékoztatása szerint Madrid a legfertőzöttebb, ott kellett elkülöníteni a legtöbb beteget, de a múlt hét végére megjelent a betegség Katalóniában is, ahol négy ember tesztje lett pozitív. A második legfertőzöttebb régió a Kanári-szigetek, de van pár beteg Baszkföldön, Aragóniában és Andalúziában is. A spanyol egészségügy csatlakozott a közös uniós vásárláshoz, és a múlt héten bejelentette, hogy hamarosan vakcinák és gyógyszerek érkeznek a majomhimlő ellen. Madrid egészségügyi tanácsnoka közben közölte, hogy a majomhimlő kimutatására alkalmas specifikus PCR-tesztelésbe kezdenek, hogy még időben útját állják egy esetleges járvány kialakulásának.

Forrás: 20minutos.es 

Már az olasz belügyminiszter is aggódik a bevándorlás miatt

A szicíliai Pozzallóban köthet ki az Ocean Viking civil hajó, amely az elmúlt hetek mentési akciói során 294 bevándorlót vett a fedélzetére líbiai felségvizeken. Tíz nap várakozás után, vasárnap este hagyta jóvá az SOS Mediterranee civil szervezet mentőhajójának kikötési kérelmét az olasz belügyminisztérium. A reggeli órákban elkezdődtek a partraszállási munkálatok. Elsőként egy nyolc hónapos várandós asszonyt és férjét helyezték biztonságba. A fedélzeten utazott 52 nő közül öten várandósak, illetve egyikükkel egy párhónapos csecsemő is érkezett. Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter meghúzta a vészharangot. Aggasztónak nevezte az olasz partokra nehezedő migrációs nyomást. Kitért arra is, hogy Líbiában és Egyiptomban már érzékelhetők az élelmiszerkrízis első jelei. Ezekbe az országokba Ukrajnából érkezik a búza, a szükségletek felét teszi ki a háborús övezetben megtermelt gabona. Míg az év első hónapjaiban a helyzet kezelhető volt, addig májusban 7550-re ugrott a Földközi- tengeren keresztül érkezők száma.

Forrás: Ilgiornale.it

Ismét történelmi csúcson a spanyolországi üzemanyagár

A spanyol országos statisztikai intézet előzetes adatai szerint a fogyasztói árindex az áprilisi 8,3-ról 8,7 százalékra nőtt májusban. A pénzromlást a megemelkedett üzemanyag- és élelmiszerárak okozták, valamint az alkoholmentes italok jelentős drágulása is. A benzin ára a múlt héten újabb történelmi csúcsot döntött: literenként 1,94 euróba került (körülbelül 761 forintba). A gázolaj ára ezúttal mérséklődött, de még így is drágább az európai átlagnál, miután 1,86 eurót kértek érte (körülbelül 730 forintot). A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormány által bevezetett 20 centes literenkénti kedvezmény nem hozta meg a várt hatást, ugyanis mindkét üzemanyag ára növekszik, egyre nagyobb teherrel sújtva az autósokat és a fuvarozókat. A statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a maginfláció, amely nem tartalmazza a feldolgozatlan élelmiszerek és az energiatermékek árát, májusban fél ponttal nőtt, 4,9 százalékra, ami 1995 októbere óta a legmagasabb érték.

Forrás: Rtve.es

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.