Az intézményben Frans Timmermans a leghűségesebb embere, akinek már több alkalommal is parancsot adott arra, hogy milyen irányba terelje a politikai vitákat és az uniós intézkedéseket. A mostani bizottsági tagok közül egyébként éppen Timmermans volt az egyik olyan brüsszeli vezető, aki a legtöbbször találkozott az amerikai spekulánssal, és megnyilvánulásaival többször is egyértelművé tette, nagyra tartja őt. Korábban még szerepelt Timmermans naptárában, amikor Sorossal találkozott.


Manapság azonban már inkább titokban tartják az egyeztetéseket – vagy a milliárdos egyszerűen elküldi a fiát, hogy kiadja a parancsokat.
Soros Györgynek személyes oka is lehet Oroszország ellen hergelni Európát a hűséges brüsszeli bürokratáin keresztül. Az orosz főügyészség 2015-ben nem kívánatossá nyilvánította Soros György két alapítványát, a Nyílt Társadalom Alapítványt és a Nyílt Társadalom Intézetének Támogatási Alapítványát. Az orosz hatóságok úgy ítélték meg, hogy a Soros-szervezetek biztonsági kockázatot jelentenek, mert azok veszélyeztetik Oroszország alkotmányos rendjét és az állam biztonságát. Moszkva számos alkalommal azzal is megvádolta a milliárdos spekulánst, hogy megpróbált beavatkozni az ország érdekeibe, hogy a saját vagyonát gyarapítsa.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!