Az oroszok által megszállt Kígyó-sziget: a viszály régi almája Ukrajna és Románia között

Habár lényegében egy szikla, mégis stratégiai fontosságú. De hogyan jutottunk idáig? A Főtér.ro cikkéből kiderül.

A hágai bíróságon egyébként a Romániát képviselő Bogdan Aurescu – az ország jelenlegi külügyminisztere – sajátosan, egy anekdotával világította meg az ukrán álláspont ellentmondásosságát. Annak a diáknak a történetére hivatkozott, aki mindig az uborkáról beszél, bármit is kérdez tőle a tanár. Ha a krumpliról kérdezi, azt válaszolja, hogy a krumpli is egy zöldség, akárcsak az uborka – és innen jön az uborkáról szóló kiselőadás. Ha a matematikáról: a matematika egy tudomány, pont úgy, mint a biológia, a biológia a zöldségekkel is foglalkozik, az uborka pedig zöldség…

Az ügy bármely aspektusát szeretné igazolni, Ukrajna visszatér ehhez az »uborkához« – a partszakaszuk állítólagos túlsúlyához

– fogalmazott Aurescu, akinek a diplomatakarrierjén nagyot lendített a per sikere.

Magának a szigetnek a helyzetét az 1997-es román–ukrán szerződés rendezte, amelyben Románia elfogadta, hogy a Kígyó-sziget Ukrajnához tartozik – erre azért volt szükség, mert Románia épp a NATO-ba tartott, és a katonai szövetségnek nem lehetnek tagjai olyan államok, amelyeknek területi vitáik vannak a szomszédaikkal. A Fekete-tenger kontinentális talapzata – több mint 12 ezer négyzetkilométernyi területről van szó – hovatartozása azonban más lapra tartozik, így került az ügy a hágai bíróságra, amelynek végső döntési jogát mindkét fél elfogadta.

És itt érkezünk el a „szikla vagy sziget” dilemmához.

Ha ugyanis szigetről van szó, akkor a tengeri határvonalat onnan kell meghúzni – érthető módon az ukránok ezt az álláspontot vallották. A románok viszont azt hangoztatták, hogy ez csak egy szikla, ami alkalmatlan emberi létezésre és gazdasági tevékenységre.

Álláspontjuk igazolására az ukránok kissé bizarr eszközöket választottak: felhúztak sebtében egy néhány házból álló falucskát, amelybe az ott szolgálatot teljesítő határőrök családjait költöztették, továbbá egy csatornázás nélküli szállodát és egy bankfiókot. A hágai bírákat azonban mindez nem hatotta meg: döntésük értelmében a Kígyó-sziget csupán egy sziklának minősül, a körülötte lévő kontinentális talapzat mintegy nyolcvan százaléka pedig Romániát illeti. A döntést nagy ovációval fogadták Bukarestben, és úgy tekintették, mint az egyetlen törvényes és békés területgyarapítást Trianon óta.

Hogyan alakult a történelem folyamán a Kígyó-sziget státusa? Az ókori görögök fehér szigetnek nevezték, és Akhilleusz nyughelyének tartották, templomot is emeltek ott a hős tiszteletére. 1484-ben oszmán uralom alá került, de addig már birtokába vette a bizánci birodalom, a genovaiak és Mircea cel Bătrân havasalföldi fejedelem is. 1812-ig marad török uralom alatt, akkor, az orosz–török háború következményeként, Moszkva fennhatósága alá kerül. 1856-ban, a krími háború ismét „impériumváltást” hoz: visszatérnek a törökök a szigetre, amit időközben világítótoronnyal látnak el. 1879-ben a román függetlenségi háború eredményeként Bukarest veszi birtokába a szigetet. A második világháború után, az 1947-es párizsi békeszerződés a Szovjetuniónak ítéli, annak felbomlása után pedig Ukrajnához kerül. A többit ismerjük: 2022. február 24-én az Orosz Föderáció ukrajnai inváziójának napján orosz csapatok foglalják el, és azóta is ott vannak.

Két kérdést kell feltennünk most:

miért sietett Oroszország elfoglalni ezt a látszólag jelentéktelen tengeri sziklát, illetve milyen hatása lesz ennek Romániára nézve?

Először is, a terület hivatalosan továbbra is Ukrajna része, tehát – szintén hivatalosan – Romániának továbbra sincs közvetlen tengeri határszakasza Oroszországgal. A gyakorlatban azonban 2014, vagyis a Krím oroszok általi elcsatolása óta ez a közös határ létezik: ez az év volt egyébként a fordulópont az addig meglehetősen hűvös, sőt barátságtalannak mondható román–ukrán kapcsolatok terén – nem nehéz belátni, hogy az orosz befolyás Fekete-tenger környéki megnövekedése és a közös fenyegetettségérzet miatt.

Az ukrán posta emlékbélyege a Kígyó-sziget védőinek tiszteletére

Fotó: Főtér.ro

A sziget kétségkívül könnyű célpont volt, különösen egy olyan helyzetben, amikor az orosz hadsereg amúgy sem tud átütő sikereket felmutatni az ukrajnai hadszíntéren. Valószínűleg azonban nem ez az elsődleges oka a gyors okkupációnak, hanem a sziget stratégiai elhelyezkedése.

A Kígyó-sziget stratégiai fontossággal bír, mivel a Duna-delta közvetlen közelében található, és mert az ott elhelyezhető radarrendszerekkel a teljes régió tengeri és légi tevékenységét követni lehet, egészen a Mediterráneum keleti térségéig,

mondja az Adevărul által megszólaltatott Marius Ghincea, a European University Institute nemzetközi kapcsolatokat kutató szakértője. Ráadásul a Fekete-tengeren állandó jelleggel nem állomásozhat NATO-haderő, leszámítva a katonai szövetség tengerrel szomszédos tagállamait

– így hát az orosz jelenlét megerősödésével sürgőssé vált egy Fekete-tengeri NATO-stratégia kidolgozása. Arról nem beszélve, hogy nemcsak radarokat lehet telepíteni a szigetre, hanem rakétarendszert is – a román partoktól alig néhány tucat kilométerre.

Minden az ukrajnai háború végkimenetelétől függ. Egy elhúzó háború vagy Oroszország egyértelmű győzelme esetén Románia évtizedek után könnyen abban a helyzetben találhatja magát, hogy a biztonságát ismét a tarkójába lihegő orosz medve határozza meg.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: A Kígyó-sziget madártávlatból (Fotó: AFP/Genia Savilov)