Októbertől húsvétig maszkviselési kötelezettség Németországban?

A járványgörbe ismét emelkedni kezdett, de nincs egyetértés a szigorításról a kormányban.

2022. 06. 19. 7:23
null
GERMANY-DEFENCE Fotó: TOBIAS SCHWARZ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

O-bis-O, Oktober bis Ostern – ez lenne a német járványkezelési stratégia egyik sarokpontja, vagyis: minden évben októbertől húsvétig, mintegy hat hónapig lenne kötelező a maszkviselés a zárt terekben az egész országban. A kormányzati tervet még pénteken szellőztette meg a Die Welt napilap, majd Karl Lauterbach egészségügyi miniszter is megerősítette sajtótájékoztatóján, hogy ilyen irányban alakulhat a szabályozás. A cél az lenne, hogy lassítsák a koronavírus-fertőzést és az influenza terjedését is, a tapasztalat ugyanis az, hogy mindkét esetben a fertőzöttek száma magasabb a téli hónapokban. A lap értesülései szerint elsősorban az üzletekben, az éttermekben és a kávézókban tennék kötelezővé az arc eltakarását, az még kérdéses, hogy a szabály kiterjedne-e az iskolákra és az óvodákra is. Jelenleg csupán az egészségügyi intézményekben, az idősotthonokban és a tömegközlekedési eszközökön kötelező a maszkviselés.

A járványlassító korlátozásokat már szinte mind visszavonták, de Németország a koronavírus-járvány újabb hullámával szembesül, a fertőzöttek száma június elején kezdett emelkedni: csütörtökön kilencvenezer újonnan megfertőzött embert regisztráltak, május végén negyven-ötvenezer körül mozgott ez a szám.

Sajnos valósággá vált, amitől tartottunk

– mondta Karl Lauterbach, utalva arra, hogy az uralkodó vírusváltozatok nagyon könnyen terjednek. A fertőzöttek és a kórházi ápolásra szorulók száma jóval magasabb, mint 2020 vagy 2021 júniusában volt. A szociáldemokrata politikus szerint a nyári hullám legjobb ellenszere az önkéntes maszkviselés zárt térben és a negyedik védőoltás. Németországban a lakosság 78 százalékát oltották be legalább egyszer, 76 százalékát kétszer, hatvan százalékát háromszor, de csak hat százalékát négyszer.  

Senki sem tudja jelenleg megmondani, hogy az omikron lesz-e az uralkodó vírusvariáns ősszel és a télen, s ha nem az lesz, ártalmatlanabb vagy veszélyesebb változat jön-e

 – figyelmeztetett a Német Orvosok Szövetsége, amely az iskolák nyitva tartására törekszik, a legveszélyeztetettebbek megvédésére, az oltások beadására és arra, hogy a kórházak ne telítődjenek meg koronavírus-fertőzöttekkel. Egy nemrég megjelent, a Deutsche Welle által idézett tanulmány szerint az iskolák bezárása hatékony eszköze a járvány megfékezésének, de hosszú távon rossz hatással van a gyermekek mentális állapotára.

A döntéshozatalt az is nehezíti, hogy a hárompárti német kormánykoalíció legkisebbik tagja, a liberális FDP ellenzi a szabadságjogok korlátozását. Elutasította például az oltás kötelezővé tételét – amelyet csak az egészségügyi intézményekben dolgozókra és a katonákra terjesztettek ki –, és sürgette a korlátozások feloldását.

Ha az állam elő akarja írni a maszkviselést a zárt terekben, akkor annak szükségességét bizonyítékokkal kell alátámasztania

 – nyilatkozta Marco Buschmann, az FDP által delegált igazságügyi miniszter. Azt is hangsúlyozta: jelenlegi tudásunk szerint nem lesz szükség járványügyi korlátozásokra és iskolabezárásokra a téli hónapokban.

A Frankfurter Rundschau által készített online szavazás szerint a válaszadók 67 százaléka tartja rossz ötletnek az általános maszkviselési kötelezettség bevezetését, csupán 31 százalékuk nevezte észszerű lépésnek.

Valahol felfüggesztik, valahol nem. Olaszországban továbbra sem oldották fel a maszk használatát a tömegközlekedésben, noha a kormány ezt június közepétől ígérte. Továbbra is kötelező a maszk a kórházakban, idősotthonokban. Olaszországban is növekszik a fertőzöttek napi esetszáma, és lassan, de fokozatosan ismét emelkedik a kórházban kezelt betegek száma. Görögországban nemrég oldották fel legalább három hónapra a maszkviselési kötelezettséget a zárt terek zömében a kezdődő turistaszezon miatt. A döntés értelmében maszkot ezentúl csak a tömegközlekedési eszközökön, idősotthonokban és kórházakban kell viselni. Ugyanez a helyzet Ausztriában is, ahol június 1-jétől három hónapra felfüggesztették a maszkviselési kötelezettséget a kereskedelemben és a tömegközlekedési eszközökön. A kormány azonban figyelmeztetett: minden forgatókönyv abból indul ki, hogy ősszel újabb óvintézkedésekre lehet szükség. Május végén szűnt meg az orrot és a szájat eltakaró maszk viselésének kötelezettsége a tömegközlekedésben Belgiumban is, már csak a kórházakban, az orvosi rendelőkben és a gyógyszertárakban kell hordani.

Borítókép: Olaf Scholz német kancellár leveszi a maszkját. Még nem lélegezhetnek fel a németek? (Fotó: AFP/Tobias Schwarz)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.