A politikus beszélt Magyarországról is, elmondta, hogy a kampány során több alkalommal hozták fel elrettentő példaként hazánkat, valamint egy megosztott és ellenségeskedő Európa képét is vizionálták.
Célunk az európai egység megteremtése, ahol minden tagország ugyanolyan tekintélynek örvend, beleértve Magyarországot és Lengyelországot is
– jelentette ki Vedove.
Az olasz lakosság véleményét képviselte egy fővárosi nyugdíjas, Michele.
Rengeteg felháborító dolog történt a választási kampány során Olaszországban. Gyűlölet hatotta át a baloldali Demokrata Párt kampányát, kíméletlenül rágalmazták Giorgia Melonit, burkolt fenyegetésekkel próbálták megfélemlíteni és elbátortalanítani őt
– panaszkodott Michele.
A nyugdíjas szerint a kampány legfelháborítóbb része volt, amikor a nemzetközi közösség beleavatkozott az olasz választásokba.
Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt merte üzenni, hogy ha az olaszok rosszul szavaznak, akkor megvannak az eszközeik, hogy megbüntessék őket. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság elnöke ilyen hangnemet enged meg magának az olasz szavazókkal és Európával szemben. Ez sérti az olasz demokráciát és az olasz állampolgárokat is
– mondta Michele.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!