Az amerikai kongresszus 2019 decemberében már enyhített a fegyverembargón, hogy lehetővé tegye nem halálos katonai felszerelések exportját. A teljes feloldásról szóló mostani rendelkezésre reagálva Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő a Twitter-oldalán azt írta:
Történelmi döntésről van szó, amely a két ország közötti stratégiai viszony erőteljes fejlődéséről tanúskodik, beleértve a biztonság területét is.
A török külügyminisztérium viszont azt közölte, hogy határozottan elítéli a fegyverembargó feloldását. A döntés fegyverkezési versenyt indít el a szigeten, sértve a Földközi-tenger keleti medencéjének békéjét és stabilitását − áll az ankarai közleményben, amely felszólítja az Egyesült Államokat, hogy vizsgálja felül a döntését, és folytassa a sziget két felével kapcsolatos kiegyensúlyozott politikáját.
Ankara szerint a döntés tovább erősíti a ciprusi görögök hajthatatlanságát is, és kedvezőtlenül hat a ciprusi kérdés rendezésére.
A nemzetközileg el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke, Ersin Tatar szombaton a TRT Haber török televízióban úgy nyilatkozott: „Az embargó feloldásával a görög ciprióták támadófegyverekhez jutnak. Ez túlmegy a védelem keretein és növelni fogja a feszültségeket.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!