A Nemzeti Nyomozóiroda a portál megkeresése nyomán egy sajtóközleményben reagált. Azt írták, hogy egyelőre nem találtak bizonyítékot arra, hogy Finnországban Ukrajnának szánt illegális fegyverek cseréltek gazdát, felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a lehetőség fennáll.
Fennáll a lehetősége annak, hogy a Finnországban tevékenykedő bűnözők megpróbálnak fegyvereket szerezni a konfliktusövezetekből
– olvasható a közleményben. A finn Nemzeti Nyomozóiroda hozzátette, hogy
azonosítottuk a szervezett bűnözés egyes tagjait, akik a háború alatt Ukrajnába utaztak. A rendőrség folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet… A rendőrségnek minden helyzetben előzetesen mérlegelnie kell a lehetséges kockázatokat. Ebben az esetben egy potenciális kockázatot azonosítottak, de legalábbis egyelőre még nem valósult meg.
Közleményükben is megerősítették, hogy
a rendőrség minden évben számos illegális fegyvert foglal le a szervezett bűnözés tagjaitól, és tudatában van annak, hogy ezek a csoportok érdeklődnek a háborús övezetekben használt fegyverek iránt. A rendőrségnek arra utaló jelei vannak, hogy hosszú távon a szervezett bűnözői csoportok Ukrajnából is megpróbálhatnak fegyvereket szerezni.
A finn főnyomozó a szóban forgó interjúban Svédországról, Dániáról és Hollandiáról beszélt, ezekben az országokban erős a gyanúja annak, hogy megfordultak már olyan fegyverek a feketepiacon, amelyeket eredetileg Ukrajnának szántak. Christer Ahlgren szerint ez potenciálisan előfordulhat Finnországban is a jövőben, akkor a fegyverek minden bizonnyal a kikötőbe érkeznének, mert azokat a pontokat kevésbé ellenőrzik, mint a repülőtereket.
A svéd, dán és holland kikötőkben tehát megfordulhattak a feketepiacra került fegyverek. A potenciális kockázatokat támasztja alá az Egyesült Államok külügyminisztériuma is, amely a sajtóhírek felröppenése után rendelt el átfogó vizsgálatot az amerikai fegyverek nyomon követése kapcsán – olvasható a V4NA hírügynökség cikkében.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!