Törcsi Péter: Egyre erősebb a konzervatívok nemzetközi hálózata

„Fontos, hogy a hasonlóan gondolkodó, szuverenista, családbarát, konzervatív erők tudjanak egymásról és kapcsolatban álljanak egymással, hiszen egységesen erősebben lehet fellépni a zsidó-keresztény kultúrát támadó erők nyomulásával szemben” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója, aki múlt héten részt vett a konzervatív körökben befolyásos Republican Jewish Coalition Las Vegas-i rendezvényén. Az igazgató arról is beszélt lapunknak: az amerikai republikánusok már javában készülnek a 2024-es elnökválasztásra, a november eleji félidős választások következményeit levonva pedig megújult erővel igyekeznek még sikeresebbé tenni a jobboldalt.

2022. 11. 23. 19:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Mike Pompeo, Donald Trump egykori külügyminisztere is a felszólalók között (Forrás: Alapjogokért Központ)

Magyarországon is hagyománnyá válhat a konzervatív dzsembori

Az igazgató kitért arra is: Magyarországnak az elmúlt években sikerült egy nagyon stabil és erős kapcsolatot kialakítania az amerikai konzervatívokkal, egyebek között ennek köszönhető az is, hogy az Alapjogokért Központ – amely a CPAC-eket szervező Amerikai Konzervatív Unió hivatalos partnerszervezete – meghívást kapott a Las Vegas-i rangos eseményre. Törcsi Péter emlékeztetett: idén tavasszal Budapesten rendezték meg az első európai CPAC konferenciát, ami sok, a Republican Jewish Coalition konferenciáján részt vevő számára is ismert volt. 

„Tervezzük, hogy jövőre is megrendezzük a CPAC Hungary-t, és azon dolgozunk, hogy még több, Magyarországgal baráti viszonyt ápoló vezető konzervatív politikus, illetve egyéb közéleti szereplő is részt vegyen a budapesti eseményen” – mondta. Hozzáfűzte: 

a központ célja, hogy a CPAC Hungary idehaza is hagyománnyá váljon. 

A budapesti esemény egyébként nemcsak az amerikai és az európai konzervatívokat mozgósította, de Mexikóból, Brazíliából, Dél-Koreából és Japánból is ellátogattak a CPAC Hungary-re, amely országokban minden évben meg is rendezik a konzervatív dzsemborit. Ez jól jelzi a fórum nemzetközi jelentőségét. „Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, illetve egy nagyobb magyar küldöttség múlt héten épp Mexikóban szólalt fel a mexikói CPAC-en, pár hét múlva pedig Japánban rendezik meg CPAC Japant” – magyarázta Törcsi Péter.

Az igazgató hangsúlyozta, „mi, konzervatívok nemcsak Magyarországon, de világszerte azt tapasztaljuk, hogy a baloldali progresszív-liberális politikai és közéleti gondolkodók évtizedek óta rendelkeznek egy erős, hasonlóan stabil hálózattal, illetve kötetlenebb baráti együttműködésekkel világszerte, 

ebben tehát valóban volt a jobboldali erőknek némi lemaradása, de köszönhetően az Alapjogokért Központnak, mint a CPAC Hungary szervezőjének és a nemzetközi partnerszervezeteknek, most ezt sikerül nagy léptekkel bepótolni. 

Hozzátette: fontos, hogy a hasonlóan gondolkodó szuverenista, családbarát erők tudjanak egymásról, és kapcsolatban álljanak egymással, hiszen egységesen erősebben lehet fellépni a zsidó-keresztény kultúrát támadó erők nyomulásával szemben.

Mike Pence, Donald Trump adminisztrációjának alelnöke (Forrás: Alapjogokért Központ)

Az Izrael melletti kiállás is összeköti az amerikai és a magyar konzervatívokat

Az Alapjogokért Központ operatív igazgatója elmondta azt is, hogy a rendezvényen felszólalt Izrael frissen újraválasztott miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu is, aki szintén hangsúlyozta: a zsidó állam a Közel-Kelet egyetlen demokráciájaként hasonló értékeket képvisel, mint mi a Nyugaton, legyen szó Európáról vagy az Egyesült Államokról. 

Ebből a szempontból különösen felértékelődik Magyarország szerepe, hiszen hazánk azon kevés európai országok közé tartozik, amelyek folyamatosan kiállnak az izraeli érdekek mellett, még akkor is, amikor az izraeli jobboldali kormány az európai baloldal támadásainak kereszttüzébe kerül

 – magyarázta Törcsi Péter.

Borítókép: Gulyás Dóra, az Alapjogokért Központ sajtófőnöke, Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója és Ted Cruz texasi republikánus szenátor (Forrás: Alapjogokért Központ)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.