Szijjártó Péter: Istentelen ideológiák nyomásgyakorlása zajlik

A miniszter szerint a háború villámai csapkodnak a fejünk felett.

Magyar Nemzet
2023. 05. 02. 13:24
Fotó: BORSOS MATYAS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az iskolákat különböző civil szervezetek akarják elfoglalni, amelyek megkérdőjelezik a szülők jogait és helyét, ezzel szemben a jövő a közösségépítésben van, és itt kulcsszerepe van a katolikus egyháznak is – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a hegykői iskola átadóján. Hozzátette: az erős közösségekre épített erős Magyarország még ezeket a mostani háborús kihívásokat is le tudja, le fogja tudni győzni. Ahogy fogalmazott: „Nincs új a nap alatt, mivel most is istentelen ideológiák nyomásgyakorlásával nézünk szembe, amikor az iskoláinkat NGO-k foglalnák el, amikor ezek a szülők jogait, a szülők kötelezettségeit, a szülők helyét is már megkérdőjelezik”.

Hozzátette: olyan időszakban élünk, amikor szép lassan, csöndben, sőt megpróbálván észrevétlenül, de a kereszténység vált a világon a legüldözöttebb vallássá. „Minket, magyarokat, kemény fából faragtak. Mi, magyarok, ellenálltunk minden létező sötét eszmének. Mi, itt Magyarországon, kibekkeltünk minden diktatúrát, és mi innen, Magyarországról hazaküldtünk minden megszálló hatalmat” – húzta alá Szijjártó Péter.

A miniszter úgy véli, nagy szükség lesz ezekre a közösségekre, mert a háború villámai csapkodnak a fejünk felett, az ellenségeskedés vált a nemzetközi politika alapvetésévé, a világ újra blokkosodás irányába halad. Arra figyelmeztetett, hogy mindez veszélyekkel jár, ugyanis Közép-Európa Kelet és Nyugat konfliktusán mindig rajtaveszít, ez ténykérdés. 

„Minden elbizakodottság nélkül mondhatjuk, hogy az erős közösségekre épített erős Magyarország még ezeket a mostani kihívásokat is le tudja, le fogja tudni győzni” – összegzett a miniszter.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a hegykői iskola átadóján (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.