Ukrajnából származó fegyvereket használhatnak a francia bűnbandák

Európában és a tengerentúlon is komoly aggodalmat kelt a gyanú, hogy az európai feketepiacra is kerülhet abból a temérdek fegyverből, amelyet a nyugati országok Ukrajnának szántak. Egyre több országban erősítik meg, hogy az ukrajnai háború az illegális fegyverkereskedelem újabb virágkorát hozhatja el, de nemzetközi hatóságok is erre hívják fel a figyelmet.

Magyar Nemzet
Forrás: V4NA2023. 05. 30. 7:23
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A franciaországi bűnbandák rátehették a kezüket az ukrajnai fegyverekre

A franciaországi Marseille-ben jelenleg nagy mennyiségű, Ukrajnából származó fegyver keringhet az alvilági bandák között, erről beszélt a BFM-TV francia televíziós csatorna műsorában Dominique Rizet igazságügyi szakértő. A kérdéskör annak kapcsán merült fel, hogy a napokban három ember meghalt egy éjszakai klub előtt történt lövöldözésben a városban, a rendőrség szerint rivális drogkereskedő bandák közötti összecsapásról volt szó. Tíz nappal korábban pedig egy nő halt meg egy lövöldözésben, neki nem volt köze a drogbizniszhez, csupán egy ártatlan áldozata lett egy tűzharcnak.

Csak úgy, ahogy a jugoszláviai háború esetében, úgy az Ukrajnában zajló konfliktus is lehetőséget adhat a maffiahálózatoknak arra, hogy felvirágoztassák a fegyverkereskedelmet és a feketepiacot – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A briteknél alig két hónapja kongatták meg a vészharangot

Paul James brit fegyverszakértő legalábbis határozottan meg van győződve arról, hogy több millió fegyver kerülhet forgalomba, amikor az ukrajnai háború véget ér, és sok közülük bűnözői bandák kezébe kerülhet. A BBC brit közmédia beszámolója szerint James egy időzített bombához hasonlította az Ukrajnából származó fegyverek nyugati piacon való megjelenését, amely csak arra vár, hogy felrobbanjon.

Az elmúlt 15-20 év tapasztalatai szerint a Nyugat-Balkánról származó fegyverek voltak az Európába irányuló fegyvercsempészet főszereplői. Ezeket a fegyvereket számos nagy horderejű bűncselekményben és terrorista incidensben használták fel, és még mindig próbáljuk csökkenteni az onnan származó lőfegyverek beáramlását. Úgy gondolom, hogy Ukrajnában ennél sokkal rosszabb lehet a helyzet

– figyelmeztetett a fegyverszakértő a brit közmédiában.

Az amerikai oknyomozó újságíró szerint rengeteg fegyver kerülhet a feketepiacra

Seymour Hersh Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró az RT orosz hírcsatornának adott interjújában korábban szintén arról beszélt, hogy Ukrajnába exportált fegyverek közül nagyon sok kerülhet a feketepiacra.

Már a konfliktus korai szakaszában eláraszthatták Lengyelországot, Romániát és Ukrajna más szomszédjait azok a fegyverek, amelyeket mi szállítottunk Kijevnek a háborúhoz

– jelentette ki az újságíró, hozzátéve, hogy a szállítmányokat alacsonyabb rangú parancsnokoknak adhatták át, ahonnan gyakran a feketepiacra kerülnek. Kiemelte azt is, hogy csak hónapokkal később merült fel az a félelem, hogy a fegyvereket a nyugati országokban továbbértékesíthetik. Wesley Satterwhite, az amerikai külügyminisztérium egykori tanácsadója korábban már felszólította az Egyesült Államokat, hogy vezessen be hatékony ellenőrzést az Ukrajnának küldött fegyverek követésére, hogy megakadályozza, hogy azok a feketepiacon végezzék, a Biden-adminisztráció pedig azóta igyekszik ellenőrizni a szállítmányokat – a jelek szerint egyelőre kevesebb sikerrel.

A finn nyomozóhatóság úgy véli, fennáll a veszélye annak, hogy ukrajnai fegyvereket kerülnek Európába

Arról már a V4NA korábban több cikkben is beszámolt, hogy bár a nyugati balliberális mainstream média több ízben is megpróbálta elbagatellizálni a problémát, egyre több országból erősítik meg a veszély valódiságát, és hogy a feketepiacon kössön ki a pusztító nyugati fegyverek egy jelentős része, amelyeket eredetileg Ukrajnának szántak. A hírügynökség nemrég a finn Nemzeti Nyomozóirodához fordult, mert korábban Christer Ahlgren finn főnyomozó egy műsorban arról beszélt, hogy erős a gyanú, hogy Svédországban, Dániában és Hollandiában is felbukkantak már Ukrajnának szánt fegyverek, és az ehhez szükséges csempészútvonalakat már kialakították, sőt Finnországban is fennáll a veszélye az illegális fegyverkereskedelemnek. A Nemzeti Nyomozóiroda egy sajtóközleményben reagált. Ahogy írták, megdönthetetlen bizonyítékot eddig nem találtak a hatóságok, ugyanakkor

fennáll a lehetősége annak, hogy a Finnországban tevékenykedő bűnözők megpróbálnak fegyvereket szerezni a konfliktusövezetekből.

A rendőrség minden évben számos illegális fegyvert foglal le a szervezett bűnözés tagjaitól, és tudatában van annak, hogy ezek a csoportok érdeklődnek a háborús övezetekben használt fegyverek iránt. A rendőrségnek arra utaló jelei vannak, hogy hosszú távon a szervezett bűnözői csoportok Ukrajnából is megpróbálhatnak fegyvereket szerezni – olvasható a közleményben.

Az Europol – amely segítséget nyújt a tagállamok bűnüldöző hatóságainak a súlyos nemzetközi bűncselekmények és a terrorizmus elleni fellépésben – nemrég már jelezte, hogy fennáll a veszélye annak, hogy bűnszervezetek kezére kerülnek az Ukrajnának szánt fegyverek. De a NATO és az EU is riasztást adott ki tavaly nyáron az ukrajnai fegyvercsempészet miatt. A hatóságok először nyomkövető rendszerekkel akarták felszámolni a feketepiac ezen részét. Egy hónappal ezt megelőzően pedig az Interpol – a rendőrségi együttműködést segítő nemzetközi szervezet – arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajnába küldött fegyverek a bűnszervezetekhez juthatnak és ezek a csoportok tovább erősödhetnek, ahogy egyre több fegyver érkezik Ukrajnába.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Police.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.