– A konferencián szó esett Németország és Kelet-Európa kapcsolatairól, a kommunikáció fontosságáról. Mit gondol, melyek azok a legégetőbb témák a Németország és Magyarország, illetve Németország és Közép-Európa közötti kommunikáció terén, amelyeken fejleszteni kell?
– A kommunikáción javítani kell, méghozzá sürgősen. Német szemszögből nézve nagyon gyakran érzem, hogy van egy rendkívül magas elvárás Németország irányában, ami nemhogy nem teljesül Berlinben, de amit egyáltalán nem látnak vagy nem vesznek észre Berlinben. A térségből Berlin felé fordulnak, de Németország nem reagál erre az elvárásra. És ennek az az oka, hogy nem ismerik a történelmet és a közös tapasztalatokat. Ennek mindig köze van az épp hatalmat gyakorló vezetők személyiségéhez. Angela Merkel például egy ideig Lengyelországban tanult, tehát személyes kapcsolatai voltak, és ismerte a történelmet, nemcsak Lengyelországét, hanem a térségét is. Ez most másképp van. Természetesen nem hibáztatom a kancellárt, hogy nem ismeri a történelmet, de ez kulturális és kommunikációs kérdés, és sokkal több kommunikációra van szükségünk, ami lehetséges, még akkor is, ha több, több területen nem értünk egyet.
– Ön szerint melyek lennének azok a kulcsfontosságú területek és kérdéskörök, amelyek fokozott kommunikációt és különös megértést igényelnének Németország és Magyarország vagy Németország és Közép-Európa között?
– Először is, nagyon sok eszmecserére van szükségünk a politika minden szintjén. Tehát nem csak a miniszterelnöki, kancellári szintről beszélek. A fő napirendi pont természetesen a háború és az, hogy hogyan álljunk hozzá az orosz agresszióhoz. Ennek kapcsán a legfontosabb, amin dolgoznunk kell, hogy egységesek legyünk. Úgy értem, az Európai Unió egy hangon szólalt meg, még ha vannak is árnyalatok.
Végül is Európa megőrizte egységes álláspontját, és ez nagyon fontos.
Másodszor, a jövő, Európa jövője, amely tárgya volt ennek a konferenciának. Ez alatt a bővítésről és az EU reformjáról beszélünk – mert beszélnünk kell róla, még akkor is, ha az álláspontok sok tekintetben ellentmondásosak.
És az utolsó ilyen témakör azok a területek – ahogy itt a konferencián is láttuk –, ahol közös álláspontot képviselünk, például a védelem területén, ahol Magyarországnak van egy világos álláspontja, és ezt teljes mértékben osztjuk.
– Egyre több tüntetés van Németországban a békéért. Ön szerint mi lehet az a pont, amely arra késztetné a német kormányt vagy a német politikai szférát, hogy visszalépjen, vagy ténylegesen engedjen ezeknek?
– Nos, ez egy érdekes kérdés. Először is megerősíthetem, különösen Németország keleti részén vannak emberek, akik nagyon aggódnak. És főleg az Oroszországgal való jövőbeli kapcsolat miatt aggódnak. Olyan ez, mint a német–magyar kapcsolatok kérdése.
Meg kell fogalmaznunk és meg kell határoznunk egy jövőképet, egy háború utáni jövőképet. Ez nagyon fontos a jövőbeli kapcsolatra vonatkozóan.
Ezzel együtt a háború befejezésének időzítését egyedül Moszkva, mint agresszor vagy Kijev, mint védekező fél határozhatja meg. Tehát ez nem rajtunk múlik. És egyébként sincsenek lehetőségeink arra, hogy ezt nagyon befolyásoljuk. De csak akkor fogunk egy hihető jövőképet teremteni, ha a mai helyzet reális szemléletéből indulunk ki. Foglalkoznunk kell azoknak az embereknek az aggodalmaival, akik azt mondják, hogy nem lehetünk örökké háborúban Oroszország ellen. Oroszországnak véget kell vetnie a háborúnak, és az Egyesült Államoknak, az agytrösztöknek, az újságíróknak és másoknak pedig kreatívnak kell lenniük a megfelelő ponton. Ez megteremti a bizalmat a fejlődésben.
– Előadásában említette, hogy a német közép-európai kapcsolatoknak azon kell alapulniuk, hogy Németország – legalábbis részben – közép-európai, mert érti a térség problémáit, foglalkozik velük. Ukrajna a nemzetközi közösségtől kérte az Európai Unióhoz való csatlakozásának felgyorsítását, így hamarosan beléphet az európai politikai közösségbe. Ön szerint Ukrajna is lehetne ilyen tekintetben részben közép-európai?
– Ukrajna nagyobb része egyértelműen kelet-európai. De ha megnézzük Galícia történelmi régióját, ezeket a nyugati területeket, ők mindig is Közép-Európa részei voltak. Így Ukrajnának megvan ez a kettős szerepe.
– Elképzelhető tehát, hogy Ukrajna egyfajta hídként fog működni?
– Igen, talán. Persze. De a biztos talajról, és a biztos talaj az EU. Ugyanakkor nem hiszem, hogy lesz bármilyen könnyítés, és mint Magyarországon tudják elég jól, a taggá válás hosszú folyamat.
Ez nem egy politikai nyilatkozat, hanem egy részletes, bonyolult munka.
De lépésről lépésre kell haladnunk, hogy a folyamat sikerei láthatók legyenek. Eközben el kell kerülnünk azokat a frusztrációkat, amelyeket a Nyugat-Balkánon láttunk.
– Kiemelte, hogy mindenki elsősorban a saját országa állampolgára, de van egy európai réteg. Mi a legnagyobb akadálya annak, hogy az európai polgárok megéljék az európaiságukat?
– Elsősorban Németországban, de talán más országokban is többet kellene tenni a kultúráért, a nyelvért, a hazáért, hogy az emberek megértsék, hogy az európai ember nem politikai projekt. Az emberek a saját régiójukban élnek, saját nemzeti érzettel, amely átnyúlik a határokon; ezt Magyarországon nem kell magyaráznom.
Ez a különbség a szocializmus megközelítéséhez képest, amelyben azzal próbálkoztak, hogy megváltoztassák az emberek karakterét.
A kereszténydemokraták számára nagyon fontos feladat, hogy világossá tegyük, hogy mi minden egyes egyedi embert tisztelünk, és legyen az a legkisebb nemzeti kisebbség is valahol, tiszteletben tartjuk mindenki méltóságát és egyediségét, még ha csak néhány száz emberről van is szó valahol Európában. Az emberek aggódnak a globalizáció, az új média, mindezek miatt, és biztos menedéket akarnak az identitásukban. És ezért világossá kell tennünk, hogy nincs ellentmondás aközött, hogy európaiak vagyunk, és aközött, hogy közben egy nemzethez tartozunk.
