Csécs Márton: Tartsanak össze azok is, akik országot kormányoznak és azok is, akik traktort

Az esperes az összetartozás mellett az összetartás fontosságára is felhívta a figyelmet, rámutatva, hogy ez aktív cselekvés.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 06. 04. 12:03
Torockó, 2023. június 3. Csécs Márton unitárius lelkész beszél a Csik Zenekar koncertje elõtt Duna-napon Torockón 2023. június 3-án. MTI/Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdély számos településén megünnepelik vasárnap a nemzeti összetartozás napját. – Ilyenkor nem azt nézzük, ami elválaszt egymástól, ami különbség közöttünk, hanem azt, ami közös, ami összeköt – mondta Csécs Márton unitárius esperes a torockói Duna-napon.

A turizmusáról híres dél-erdélyi magyar település lelkésze a XVII. századi unitárius költő, Tordai János soraival köszöntötte a nemzeti egységet Torockón ünneplőket: 

„Jó az egyességben, a szép békességben együtt lenni. Jó, mert az egyesség mindenkor gyönyörűséget teremt.”

Hangsúlyozta: az is egyezség és megegyezés eredménye, hogy a torockói Duna-nap létrejöhetett. – És fontos, hogy van eszme, van esemény, ami bár lehet, hogy csak ideig-óráig, de legalább ideig-óráig elmossa a határokat, a nézeteltéréseket, a sérelmeket, és fel tudunk oldódni abban, ami a miénk. Miénk, mindannyiunké – mondta Csécs Márton.

Az esperes az összetartozás mellett az összetartás fontosságára is felhívta a figyelmet, rámutatva, hogy ez aktív cselekvés. Azokat is erre buzdította, akik távol maradtak, mert nem akarnak közösséget vállalni.

„Tartsunk össze: azok is, akik tesznek és azok is, akik csak hibakereső fókuszra állították a lencséjüket. Azok is, akik ellenkeznek, azok is, akik támogatnak. Azok is, akik lelkesek és azok is, akik elfáradtak. Azok is, akik sérelmet hordoznak, de azok is, akik megbocsátanak, azok is, akik országot kormányoznak és azok is, akik traktort. Tartsanak össze!”

 – üzente szombaton este Torockó főteréről. Arra kért mindenkit, legyen aktívan összetartó, tegye oda a maga részét, tudását, szépségét, ha a helyzet úgy kívánja, kéri, követeli.

A nemzeti összetartozás napját Erdély számos településén megünnepelik vasárnap. Székelyudvarhelyen 17.30-kor kezdődik az emlékünnepség a Városháza téri milleniumi emlékoszlopnál. 19 órától a Székesfehérvári Balett Színház a Fantomfájdalom című táncdrámáját adja elő, ez a trianoni békediktátum századik évfordulójára készült.

Marosvásárhelyen délelőtt a Gecse utcai református templomban, 16.30-tól a Bolyai téri unitárius templom udvarán emlékeznek, és felavatják a Réti Zoltán alsócsernátoni mester által faragott haranglábat. Erre kerül az az 1697-ben öntött kis harang, mely a nemzeti összetartozás jegyében szólal meg.
Csíkszeredában a Székely Hadosztály emlékművénél idén is megtartják a hagyományos őrségállást, majd 18 órától ünnepélyes zászlófelvonás lesz a Csíkszéki Mátyás Huszáregylet közreműködésével.
Sepsiszentgyörgyön a kőszínpadnál tartanak megemlékezést 17.30-tól a Sepsiszéki Székely Tanács és a Sepsireform Egyesület szervezésében, ezen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Szövetség is képviselteti magát.

Borítókép: Csécs Márton unitárius lelkész (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.