A Berlusconi tulajdonában álló televíziós csatornákon megszakították az adást hétfőn, hogy hírt adjanak a politikus haláláról. Számos televíziós stáb, több száz újságíró és Berlusconi több híve gyűlt össze a milánói Szent Rafael kórháznál. Az olasz politika valamennyi táborának képviselői részvétüket nyilvánították. Giorgia Meloni videoüzenetben rögzített részvétnyilvánításában Olaszország történetének egyik legbefolyásosabb emberének nevezte Silvio Berlusconit, aki soha nem félt kiállni nézetei mellett.
Guido Crosetto védelmi miniszter úgy fogalmazott, Berlusconi halála egy korszak végét jelenti, hatalmas űrt hagy maga után. Matteo Salvini azt írta, „az egyik legnagyobb olasztól” kell most búcsút venni.
Paolo Gentiloni volt kormányfő azt emelte ki, hogy Berlusconi halálával olyan politikus távozott el, aki mély nyomot hagyott Olaszországon az utóbbi évtizedekben.
Berlusconi a pályafutását az építőiparban kezdte, később pedig az olasz jobboldal egyik vezéralakjává, és sikeres üzletemberré vált. Berlusconi először 1994-ben került kormányra, és 2011-ig négy kabinetben látott el vezető tisztséget. A mostani kormányban ugyan nem töltött be tisztséget, de pártja, a Hajrá, Olaszország rendkívül fontos szerepet kapott a Meloni-kabinetben. Legutóbbi kórházi kezelését követően május végén egy lapinterjúban még azt jelentette be, hogy visszatér a politikába, és továbbra is ő készül vezetni a pártot.
De nem csak az olasz politikában maradandó a munkássága, hanem a nemzetközi színtéren is.
Ő volt az első nyugati miniszterelnök, aki barátsági és együttműködési megállapodást írt alá Oroszországgal (1994-ben). Berlusconi ráadásul kulcsszerepet játszott az Oroszország-NATO Tanács létrehozásában is, amelyről úgy vélték, hogy véget vetett a hidegháborúnak.
Az ukrajnai válság kirobbanása után elítélte az orosz különleges műveletet, de többször kiállt az Oroszország elleni szankciók feloldása mellett, és felajánlotta közvetítését.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!