Milyen a létezés nyolcezer méter felett? Így érezhette magát Suhajda Szilárd a halálzónában

„Mintha futópadon gyötrődnénk, miközben szívószálon keresztül próbálnánk meg levegőt venni” – mondta egy hegymászó.

(FILES) In this file photo taken on March 7, 2023, an aerial picture taken midair from an helicopter shows the summit of Mount Everest, the highest mountain in the world at 8,848 metres, in Nepal's Himalayas range. Everest is set to see record numbers of climbers this season with almost 500 people -- plus as many guides -- expected to attempt mountaineering's ultimate goal. (Photo by Sebastien BERGER / AFP) Fotó: AFP

A mászók természetesen ezzel tisztában vannak, így akklimatizálódással készülnek a magaslati pokolra az alaptáborokban, amelyek ötezer méter felett találhatók a nepáli és a tibeti oldalon is. A nepáli alaptábor 5300 méteren fekszik, Suhajda Szilárd is itt töltötte az akklimatizációt. Az Index azt írja, hogy az orvostudomány az extrém magas zóna alsó határának nevezi az 5500 méteres szintet, és már itt megnő az agyödéma (high altitude cerebral edema) és a tüdővizenyő (high altitude pulmonary edema) kockázata.

Az alaptáborban eltöltött idő alatt a hegymászók szervezete egyre több hemoglobint termel az oxigénszállítás miatt, emiatt viszont besűrűsödik a vér, amit a szívnek nehezére esik pumpálnia, amely

 agyvérzéshez és tüdővizesedéshez is vezethet.

A szív túlzott megterhelése végzetes lehet, ugyanis, amint a vér oxigéntartalma egy bizonyos szint alá csökken, a szívverés percenként 140-re nő, amely a szívroham veszélyét is megnöveli.

A magaslati tüdőödéma fáradékonysággal, éjjeli fulladással, általános gyengeséggel és makacs köhögéssel jár, amellyel fehér, habos folyadék távozik tüdőből. A köhögés akár olyan erős is lehet, hogy eltörnek a mászó bordái. És ez még mindig nem minden. Amikor egy serpa azt jelentette, hogy látta Suhajda Szilárdot, aki agyödéma jeleit mutatta, az egészen pontosan azt jelenti, hogy az oxigénhiánytól az agy elkezd megdagadni.

Az agyvérzés egyik speciális fajtáját magaslati agyödémának nevezik, amely az agy megnagyobbodása miatt történik, azonban, már az ide vezető út is rettenetes szenvedéssel van kikövezve. Hányingerrel, hányással, a gondolkodás lassulásával jár, illetve azzal, hogy 

 a mászók elveszítik a józan ítélőképességüket, és nem tudnak reális döntéseket meghozni.

Ebben az esetben a magaslati pszichózis is megtörténhet, amelynek következménye, hogy a mászók elfelejtik, hol vannak, hallucinálnak, és furcsán viselkednek. Levehetik ruháikat, vagy akár képzeletbeli barátaikkal beszélgetnek.

Nyolcezer méter felett, a halálzónában már csak harmadannyi oxigén van a levegőben, mint optimális esetben, így ebben a magasságban az alvás is kihívás, a hányás és az általános étvágytalanság miatt pedig fogyni kezdenek a mászók, azaz elsorvadnak az izmaik, emiatt könnyebben eleshetnek, és a mélybe zuhanhatnak, akik a kihívást próbálják teljesíteni. Előfordulhat az is, ha valamiért lecsatlakoztak, hogy nem rögzítik vissza magukat a biztonsági kötélhez, így elkóborolhatnak a mászóösvényről.

Pontosan ezért van az, hogy a hegymászók  megpróbálják egy nap alatt letudni a csúcsot, így a lehető legkevesebb időt töltenek a halálzónában. 

Azonban ehhez elég sok dolognak kell passzolnia. A csúcsra jutás előtti nap este tíz óra környékén hagyják el a halálzóna küszöbét jelentő négyes tábort a hegymászók, így az első szakaszt a fejlámpák fényénél kell teljesíteni. A csúcsig nagyjából hét órába telik eljutni, majd pár perc pihenő után már vissza is fordulnak, hogy megkezdjék az ereszkedést, amely azonban hosszabb, 12 órát is igénybe vehet. Ha minden optimális, még sötétedés előtt maguk mögött hagyják a halálzónát, és megpihenhetnek a négyes táborban, azonban onnan is minél előbb – pár óra pihenés után – érdemes távozni. 

Suhajda Szilárdnak múlt hét szerdán veszett nyoma a Mount Everesten. A csúcsmászás előtt, egy interjúban a Bizalmi Kör Vezetői Klubnak a következőképpen fogalmazott:

„Egy élhetetlen világba lépsz be, ahol éppúgy lelsz mennyei szépségre, mint pokoli sötét erőkre és sziklakemény, fagytól zord, üres sötétségre. Egyszerre vesz körül a Minden és a Semmi. A teljesség és az üresség. És mindazon csoda, ami a szemed elé tárul, minden nehéz lélegzet, minden újabb lépés közelebb visz saját magad teljesebb megismeréséhez [...]. Újjáértelmeződik múlt, jelen és jövő. Újjászületsz.”

A hegymászó beszélt a halállal kapcsolatos érzéseiről is. „Többször szembesültem tragédiákkal, magával a halállal is: ami »megkönnyíti« az ilyen helyzeteket, az lehet, ha 8000 méter fölött kerül sor egy ilyen találkozásra. Ott, az oxigénhiány és kimerültség miatt, egészen máshogy – vagy nem is – fogja fel egyértelműen az ember, hogy mit lát: úgy értem, tudatosul benned, de nem kavar fel, nem rendít meg – és tudom, hogy ez nagyon bizarrul hangzik! A legnagyobb magasságok élményét inkább utólag dolgozza fel a mászó: legyen az akár a csúcssiker élménye, akár egy holttest látványa. Akkor viszont igazán torokszorító és nehéz tud lenni”. A beszélgetés egy későbbi pontján megjegyezte:

„Mások szomorúságától és gyászától jobban megrendülök, mint a halál látványától nyolcezer méteren”.

És hogy egészen pontosan milyen a létezés nyolcezer méter felett? Suhajda Szilárd megmutatta a K2 csúcsán, 8611 méter magasan.

Borítókép: Mount Everest (Fotó: AFP)