– Aki zsarnokoskodni próbál felettünk, 1,4 milliárd kínai alkotta, acélos nagy falba ütközik! – figyelmeztetett tegnap Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke és a Kínai Kommunista Párt főtitkára, a párt megalapításának századik évfordulóján tartott beszédében. Az eseményre a kínai haditechnika javát felvonultató légi parádéval és zenés műsorral készültek, az eseményt a helyszínen több mint hetvenezren, a televízióban milliók követték. A nemzetközi médiában különös érdeklődés övezte a kínai államfő külföldnek is címzett szavait, amelyben már a helyszínválasztás, sőt a politikus viselete is üzenetet közvetíthetett.
– A Tienanmen tér a kínai XX. századi történelem fontos helyszíne, ám míg nekünk az 1989-es események jutnak róla eszünkbe, addig a kínaiaknak nem. Számukra ez csak egy a sok fontos esemény közül. Ilyen például az 1919-ben kezdődött politikai mozgalom, ami később a Kínai Kommunista Párt megalakulásához vezetett, de a népköztársaságot is itt kiáltották ki, és díszszemléket is tartanak a téren. Szóval az lett volna nagyon furcsa, ha nem itt tartották volna – magyarázta lapunk megkeresésére Salát Gergely a tér fontosságát. A Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa a kínai elnök tradicionális ruházatának üzenetét értékelve pedig emlékeztetett rá, hogy a kínai politikusok alapvetően nyugati típusú öltönyben járnak, kivéve ha valamiért a kínaiságukat akarják hangsúlyozni: akkor gyakran a Mao-öltönynek is nevezett kisgalléros ruhát veszik fel.