Azaz a francia kormányzat jóval többet költött a külvárosokban élő migránsok életkörülményeinek javítására, mint a vidéken, többek között mezőgazdaságból élő emberekre. És semmi hatása. Sőt.
„Valóban nem elhanyagolható összegről van szó, de vajon mi értelme van? Hogy immáron évtizedek óta ugyanazt legyen műsoron, mint amit az elmúlt órákban láthattunk?” Igen, jogos a kérdés, írja a Le Figaro a vezércikkében, „mert ennek az állami támogatásnak a kedvezményezettjei felgyújtják az iskolát, a gimnáziumot, a faluházat, a városházát, az orvosi-szociális központot, és persze a rendőrséget vagy a vasútállomást”.
A futballból lett milliomosoknak, akik a külvárosokban éltek valamikor, és sikerült megúszniuk, nem szabadna elfeledniük, hogy ha minden füstté válik, akkor többé nincs jövő. A cikkíró itt az 1998-as világbajnok, szélsőbaloldali, egykori bevándorló Thuramra vagy az új sztárra, a 2018-ban világbajnok, mérsékelt szellemi képességei ellenére politizálgatni próbáló, szintén bevándorló-gyökerű Mbappéra utal, emlékeztet az Origó.
A megoldás tehát nem a milliárdok elköltése. Ma még kevésbé az, mint régen volt. Mert az idők során és a közhatalom erőtlen hozzáállásával egy olyan ellentársadalom alakult ki, amely nagyon távol került a tekintély, a tisztelet, az érdem és a rend közös alapelveitől. A radikális és revansista retorika által gerjesztett, a közösségi hálókon villámgyorsan terjedő, ideológiai jellegű követelések mindenekelőtt identitásalapúak
– azaz a külvárosok migránsai nem illeszkedtek be a francia társadalomba, nem integrálódtak, hanem saját, radikális muszlim hiten alapuló identitásukat és szokásaikat követik. Saját társadalmat és rendet hoztak létre. Most pedig lázadnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!