Nem a szegénység, nem a (nem létező) rendőri erőszak, hanem az engedékeny bevándorláspolitika okozza a véres és pusztító francia migránslázadást, ez derül ki Yves Thréard, a Le Figaro főszerkesztő-helyettesének francia viszonyok között meglepően bátor írásából, hívja fel rá a figyelmet az Origó. A ma éjszakai pusztítás után sorai még inkább aktuálisak. Szerinte óriási a baj Franciaországban.
Idővel a hatóságok laissez-faire (mindent engedő, szánalmasan gyenge) viselkedésével egy olyan ellentársadalom alakult ki, amely távol áll a tekintély, a tisztelet, az érdem és a rend közös elveitől
– fogalmaz.
A párhuzamos társadalom már régóta létezik, a bevándorlók lázadása pedig elviselhetetlen állapotokat teremtett a múlt hét óta Franciaországban. Identitásalapú követelésekről ír Thréard: mi másról van szó tehát, mint migránslázadásról. A jobbközép polgármester családjának vasárnap hajnali meglincselése óta a helyzet tragikussá vált.
„Hogyan oltsuk el a tüzet? Emmanuel Macron felelősségvállalásra szólítja fel a szülőket. Igaz, a káoszban érintettek közül sokan még nagyon fiatalok, de itt már nem arról van szó, hogy gombháború lenne” – írja Yves Thréard a hatvanas évek egyik klasszikus francia filmjére, a Gombháborúra utalva, amiben tíz év körüli gyerekek játékháborút vívtak.
A tekintély mint fogalom és gyakorlat az ő fiatalkori füleiknek már régóta idegenül szól. Valószínűleg ezért halt meg a 17 éves Nahel egy Mercedes volánja mögött Nanterre-ben kedd reggel. Ahelyett, hogy a felháborodott emberek azt kiabálnák, hogy»Igazságot Nahelnek« és »Gyilkos rendőrség«, jobban tennék, ha feltennék maguknak a helyes kérdést: hogyan jutottunk idáig? Ehelyett ők most arra használják fel a helyzetet, hogy mindent szétzúzzanak, bosszút álljanak bármin, ami a kezük ügyébe kerül.
„Egyfolytában csak azt halljuk, hogy a lázadásnak a szegénység, a hatóságok közönye, a gettók, az integráció kudarca az oka. Az okok listája olyan hosszú, mint azoknak a minisztereknek a névsora, akik Tapie-tól Borloo-ig az úgynevezett hátrányos helyzetű vagy érzékeny városrészek sorsát vizsgálták. Pedig a számvevőszék kimutatása szerint az elmúlt negyven évben évente tízmilliárd eurót költöttek ezekre a területekre, és akkor még nem beszéltünk a városrehabilitációra fordított pénzekről. Bőven elég ahhoz, hogy a vidéki »agrársivatagokban« élőknek juttatott támogatás eltörpüljön ezek mellett.”
Azaz a francia kormányzat jóval többet költött a külvárosokban élő migránsok életkörülményeinek javítására, mint a vidéken, többek között mezőgazdaságból élő emberekre. És semmi hatása. Sőt.
„Valóban nem elhanyagolható összegről van szó, de vajon mi értelme van? Hogy immáron évtizedek óta ugyanazt legyen műsoron, mint amit az elmúlt órákban láthattunk?” Igen, jogos a kérdés, írja a Le Figaro a vezércikkében, „mert ennek az állami támogatásnak a kedvezményezettjei felgyújtják az iskolát, a gimnáziumot, a faluházat, a városházát, az orvosi-szociális központot, és persze a rendőrséget vagy a vasútállomást”.
A futballból lett milliomosoknak, akik a külvárosokban éltek valamikor, és sikerült megúszniuk, nem szabadna elfeledniük, hogy ha minden füstté válik, akkor többé nincs jövő. A cikkíró itt az 1998-as világbajnok, szélsőbaloldali, egykori bevándorló Thuramra vagy az új sztárra, a 2018-ban világbajnok, mérsékelt szellemi képességei ellenére politizálgatni próbáló, szintén bevándorló-gyökerű Mbappéra utal, emlékeztet az Origó.
A megoldás tehát nem a milliárdok elköltése. Ma még kevésbé az, mint régen volt. Mert az idők során és a közhatalom erőtlen hozzáállásával egy olyan ellentársadalom alakult ki, amely nagyon távol került a tekintély, a tisztelet, az érdem és a rend közös alapelveitől. A radikális és revansista retorika által gerjesztett, a közösségi hálókon villámgyorsan terjedő, ideológiai jellegű követelések mindenekelőtt identitásalapúak
– azaz a külvárosok migránsai nem illeszkedtek be a francia társadalomba, nem integrálódtak, hanem saját, radikális muszlim hiten alapuló identitásukat és szokásaikat követik. Saját társadalmat és rendet hoztak létre. Most pedig lázadnak.
