Mit kaphat Ukrajna a NATO-csúcson?

Kedden kezdődik Litvániában a NATO-csúcstalálkozó, ahol számos olyan témát megvitatnak majd a tagállamok vezetői, amelyekről koránt sincs egyetértés a védelmi szövetségen belül. A legnagyobb kérdés Ukrajna tagsága lesz, és ebben vannak a legnagyobb ellentétek. Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk arról, hogy mit kaphat Ukrajna.

2023. 07. 11. 4:50
Vilnius, 2023. július 9. A NATO-tagországok zászlajai a NATO-csúcsnak otthont adó épület mellett Vilniusban 2023. július 9-én. A kétnapos csúcstalálkozó július 11-én kezdõdik. MTI/AP/Mindaugas Kulbis Fotó: Mindaugas Kulbis
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Robert C. Castel szerint a legkisebb ellentétet az fogja generálni a csúcstalálkozón, hogy az Egyesült Államok kazettás lőszereket küld Ukrajnának, miközben sok szövetséges ezt közös egyezményben betiltotta. 

Legitim dolog, hogy egy szövetségen belül különböző államok különböző egyensúlyi pontokat határozzanak meg a katonai hatékonyság, illetve a humanitárius imperatívuszok közötti tengelyen. Mivel annyi mindennel kapcsolatban látunk késhegyre menő ellentéteket a szövetségen belül, ez egy kispályás véleménykülönbségnek tekinthető. A tegnap erkölcscsőszei, akiknek csak azért tiszta a lelkiismeretük, mert sohasem használták, minden bizonnyal könnyen lenyelik ezt a békát is. A kérdés csupán az, hogy ha Törökország vagy Izrael nyúlna ilyen fegyverekhez, akkor is ilyen szintű megértést tanúsítanának?

– tette fel a kérdést Robert C. Castel, utalva arra, hogy a kettős mérce ebben a tekintetben is jelen van a világpolitikában.

Caroline Galactéros, a francia hadsereg műveleti tartalékos ezredese, a párizsi székhelyű Geopragma elemzőközpont vezetője szerint ugyanakkor más garanciát is kaphat Ukrajna. – A NATO keresi a módját arra, hogy Ukrajnát a védelmébe vegye anélkül, hogy nagyszabású katonai konfliktusba keveredne Oroszországgal. Lehetséges ez? Nem tudom. De feltételezhető, hogy Ukrajna garanciákat kap arra, hogy számos más erőt is bevetnek, ha olyan csapást mérnének rá, amelyet elfogadhatatlannak tartanak.

Szerintem van olyan kockázat, hogy a NATO valamennyi vagy egyes országai Ukrajna mellett bevonódik a konfliktusba

– tette hozzá Caroline Galactéros.

Borítókép: A NATO-tagországok zászlajai a NATO-csúcsnak otthont adó épület mellett Vilniusban 2023. július 9-én. A kétnapos csúcstalálkozó július 11-én kezdődik. (Fotó: MTI/AP/Mindaugas Kulbis)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.