Trump a képet az X (korábban Twitter) mikroblogon is megosztotta, ahol ugyan már hónapok óta feloldották a vele szemben 2021 januárja óta bevezetett tiltást, a közel 87 millió követővel rendelkező politikus eddig a saját, Truth Social közösségi oldalát használta – a mug shot képet is először ide posztolta.
A képet a republikánus politikus „a választásokba történő beavatkozás” és „soha ne add meg magad” kijelentésekkel tette közzé.
Egy, a BBC, brit közszolgálati csatornának nyilatkozó fotóművész azt mondta, hogy a képek „borzalmasak” és először azt hitte, hogy valami vicc képről van szó, ugyanis nem a megszokott háttérrel és formában, „egyszerűen rossz minőségben” készült el a kép.
Ahogy arról már lapunk is beszámolt korábban, az atlantai börtönből való távozásának óvadéka kétszázezer dollár volt. Trump ennek kifizetését követően távozott az intézményből, majd „az igazságszolgáltatás paródiájának” nevezte az ügyet.
























