A tárgyalásokon Moszkva békefenntartói is közvetíteni fognak – közölte korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Csütörtökön a felek közötti konfliktussal kapcsolatban az ENSZ Biztonsági Tanácsa is tárgyalásokat folytat. Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök szerint a hét második felének eseményei „pozitív hatással lesznek az Azerbajdzsán és Örményország közötti békefolyamatra”.
Szerdán Bakuban felvonulásokkal ünnepelték a karabahi győzelmet, a közösségi oldalakon több videófelvétel is terjed török és orosz zászlóval felszerelt autós konvojokról.
Az orosz békefenntartók mintegy ötezer embert evakuáltak három hegyi-karabahi körzetből – Mardakertből, Martuniból és Askeranból – a harci cselekmények kezdete óta – számolt be csütörtökön az MTI a moszkvai védelmi minisztériumra hivatkozva. A tárca ismertette, Bakuval, Jerevánnal és Sztepanakerttel (azerin nevén Hankendi), Hegyi-Karabah központjával) is folyamatosan kapcsolatban állnak a vérontás megelőzése, a kontingens biztonságának, valamint annak szavatolása érdekében, hogy a humanitárius jog normáit betartsák a polgári lakosság tekintetében.
Korábban a 2021-es afganisztáni kivonulást idéző videófelvételek terjedtek a karabahi repülőterekről: civilek ezrei rohamozták meg a létesítményeket, hogy el tudjanak menekülni a harcok elől.
Mindeközben örmény tüntetők ezrei vonultak a főváros, Jereván Köztársaság terére Nikol Pasinján örmény miniszterelnök lemondását követelve – számolt be az al-Dzsazíra pánarab hírportál. A tiltakozók azt állították, a kormány nem támogatta a hegyi-karabahi örményeket, ezért tudta Azerbajdzsán megadásra kényszeríteni a szakadár régiót. A megmozdulás során ellenzéki politikusok szólaltak fel, néhány tüntető üvegeket és köveket dobált a kormány épületére, mások a rendőrökkel is dulakodtak.
A felszólalók azt skandálták, az ellenség Örményország küszöbén van, és a nemzeti politika megváltoztatására van szükség.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!