Gurulós bevásárlókocsiban ücsörgött békésen egy macska egy ausztráliai Aldiban – adta hírül a Daily Mail, amely képet is mellékelt az állatról.
Elképesztő népharagot gerjesztett, amit a bevásárlókocsi gyermekülésében fotóztak
Az élelmiszerüzlet vezetősége válaszolt a felháborodott vásárlóknak.

A macskás csendéletet egy vásárló fotózta le, majd töltötte fel az egyik közösségi oldalra, ahol aztán azonnal elkezdték megosztani és kommentelni a posztot. Egy részük odavolt a látványért, mások viszont nem igazán díjazták a helyzetet, mivel úgy látják, nem valami higiénikus dolog oda pakolni egy állatot, ahova élelmiszer kerül vagy ahova egyébként gyerekeket ültetnek.
További Külföld híreink
Ilyen nem mindennap történik egy Aldiban… Ez az első alkalom, hogy terápiás cicát látok a való életben!
– írta a kép feltöltője. A portál megkereste az élelmiszerüzlet vezetőségét is, amely elég tömör választ adott, amely szerint a diszkontlánc a vonatkozó, 1992 óta hatályos szabályzatot követi, amely szerint egy állat akkor tekinthető terápiás állatnak, ha megfelelő kiképzést kapott az egyén segítésére.
További Külföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrán szaktárca: már most nagyobb a pusztítás mértéke Ukrajnában, mint a Gázai övezetben vagy a nyugat-balkáni háborúban
Az ukrán ombudsman szerint több mint 90 ezer ukránt tartanak nyilván eltűntként.

Uniós szövetség alakul a visszatérési központok létesítésére
Nagy erőkkel zajlanak az egyeztetések Németország, Hollandia, Ausztria, Dánia és Görögország között.

Epstein-ügy: távozik a Világgazdasági Fórum elnök-vezérigazgatója
Borge Brende elismerte, hogy kapcsolatot tartott fenn az elítélt üzletemberrel.

Ukrajna elismerte a zsarolást, és a hitelt sem fizetné vissza
Napi összefoglaló.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ukrán szaktárca: már most nagyobb a pusztítás mértéke Ukrajnában, mint a Gázai övezetben vagy a nyugat-balkáni háborúban
Az ukrán ombudsman szerint több mint 90 ezer ukránt tartanak nyilván eltűntként.

Uniós szövetség alakul a visszatérési központok létesítésére
Nagy erőkkel zajlanak az egyeztetések Németország, Hollandia, Ausztria, Dánia és Görögország között.

Epstein-ügy: távozik a Világgazdasági Fórum elnök-vezérigazgatója
Borge Brende elismerte, hogy kapcsolatot tartott fenn az elítélt üzletemberrel.

Ukrajna elismerte a zsarolást, és a hitelt sem fizetné vissza
Napi összefoglaló.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!