Ha Zelenszkijt már tényleg ötször meg akarták volna ölni, akkor ezt mindig elmondta volna és minden egyes próbálkozást bejelentett volna − mondta el lapunknak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.
Ha szépen akarunk fogalmazni, akkor Zelenszkij legalábbis túloz, amikor ilyeneket mond
− emeli ki Nógrádi. „Így akarja magát életben tartani. Hiszen belátta, hogy az idő elszállt felette. Nem szakember, a politikához nem ért, a biztonsághoz, a gazdasághoz sem − tette hozzá a szakértő.
Nagyon nagy dolgokat kell hogy mondjon, hogy figyeljenek rá, főleg a gázai háború óta, ami az orosz–ukrán háborút a háttérbe szorította
− folytatta. Az ilyen kijelentésekkel pár órára magára tudja irányítani a figyelmet.
„A történelemben bármikor bárkit meg lehet öletni. Egy-két nappal a halála előtt John F. Kennedy is azt mondta, hogyha valaki őt meg akarja ölni, csak egy távcsöves puska és egy magas ház kell… Ma már abszolút védhető emberek nincsenek” − fejtette ki.
Politikai értelemben életben akar maradni
„Zelenszkij korábban arról beszélt, hogy megállapodott az oroszokkal, hogy neki és családjának nem lesz bántódása. Az ukrán elnök népszerűsége, társadalmi elfogadottsága mélyponton van, muszáj mindent megtennie, hogy valahogy a víz felett maradjon” − mondta el Nógrádi.
„Tavaly február 24-én orosz kommandósok elfoglalták Kijev mindkét repterét azért, hogy Zelenszkijt és a kormány tagjait túszként Moszkvába vigyék” − fűzte hozzá a biztonságpolitikai szakértő. „Viszont az összes orosz kommandóst megölték az ukránok, azóta a hivatalos orosz propagandában nem jött elő ez a történet” − tette hozzá.
A biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy úgy tűnik, az ukrán elnök politikai értelemben bármi áron életben akar maradni, viszont ezek a kijelentései most sem bizonyíthatóak.
Hozzátette, hogy egyre nehezebb helyzetbe kerül az elnök, hiszen már tudni, hogy az eddigi havi amerikai apanázs 20-25 százalékkal csökken. Az is biztosnak tűnik egyelőre, hogy az eredeti tervek szerint 2024. március 31-ére tervezett ukrán elnökválasztást Zelenszkij a hadiállapotra hivatkozva kizárta. Nógrádi György szerint most nem is nyerne ezen a jelenlegi elnök, arról pedig, hogy mi lesz a háború után, egyelőre felesleges beszélni.
Az igazi kérdés az, hogy mikor érhet véget a háború
− mondta el Nógrádi.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!