A magyar kormány valóban tett azért, hogy megfékezze az antiszemitizmust

Erről beszélt az izraeli külügyminisztérium politikai igazgatója.

Forrás: Mandiner2024. 01. 10. 19:09
Izrael, 2023. december 29. Izraeli katonák az Izrael déli részének és a Gázai övezet Sudzsaija negyedének határán 2023. december 29-én. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, az izraeli haderõ pedig válaszul légi és szárazföldi hadmûveleteket hajt végre a Gázai övezetben. MTI/EPA/Atef Szafadi Fotó: Atef Szafadi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aliza Bin-Noun, az izraeli külügyminisztérium politikai igazgatója, Izrael volt budapesti nagykövete adott interjút a Mandinernek. A diplomata a lapnak kifejtette, hogy az eddigi háborúktól eltér a mostani, hiszen nem egy másik állam, hanem egy terrorszervezet ellen viselnek hadat, olyanok ellen, akik civileket mészároltak le.

A diplomata arról is beszélt, hogy a Hamász akciója egy eltervezett akció volt és olyan kaliberű, ami Irán tudta nélkül nem történhetett volna meg. Bár azt is hozzátette, hogy Iránnak és a Hezbollahnak reagálnia kell a diplomáciai megoldásokra, ha el akarják kerülni a regionális háborút. Ám hozzátette, hogy Izrael minden szempontból felkészült. Azt is elmondta,hogy Irán úgy tűnik, hogy atomfegyvert akar előállítani, és ahogy a diplomata fogalmazott, Iránt meg kell állítani, mert veszélyt jelent a Közel-Kelet stabilitására.

Kifejtette azt is, hogy az egyik probléma az, hogy a Palesztin Hatóság október 7-e óta nem ítélte el a Hamász terrorakcióját, Mahmúd Abbász elnök azóta nem találta módját ennek. A Palesztin Hatóság korrupt – a neki nyújtott külföldi támogatások rossz helyre kerültek, ezt nemrég az EU is belátta –, nem kormányoz jól, így az is biztos, hogy a Hamász után ilyen kormányzat sem kerülhet hatalomra Gázában.

A beszélgetés során felmerült az is, hogy az Orbán-kormány első éveiben a magyarországi zsidó szervezetek rendszeresen felhozták a magyarországi antiszemitizmus fenyegetését. Aliza Bin-Noun kifejtette ezzel kapcsolatban, hogy 

a magyar kormány valóban tett azért, hogy megfékezze az antiszemitizmust. Követtem a magyar miniszterelnök és több kormányzati politikus nyilatkozatait, és azt láttam, hogy egyértelműen nyilatkoztak erről. A kormány sokat tett, konkrét intézkedéseket hozott az antiszemitizmus megfékezésére. Az antiszemitizmus veszélye miatti korábbi panaszok ezért maradtak el az utóbbi években, azt hiszem, ez a magyarázata ennek.

Borítókép:  Izraeli katonák az Izrael déli részének és a Gázai övezet Sudzsaija negyedének határán (Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.