Követelte, hogy bocsássák szabadon a korrupció ellen hivatal (CBA) többi elítélt munkatársát is, akiket Andrzej Duda államfő már 2015-ben kegyelemben részesített. A bíróság decemberben másodfokon kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a Jog és Igazságosság (PiS) párt első kormányának időszakában – amikor a CBA vezetői voltak – a korrupcióellenes harc részeként elkövetett hatáskörtúllépés miatt. Velük együtt szabadságvesztésre ítélték a CBA két másik egykori munkatársát is.
Andrzej Duda elnök 2015-ös kegyelmi döntése jogi vitát váltott ki, ellenzői szerint nem érvényes, mivel a 2015-ös elsőfokú ítélet nem volt jogerős.
A decemberi ítélet nyomán Szymon Holownia, az alsóház (szejm) elnöke megfosztotta Kaminskit és Wasikot képviselői mandátumától és ezzel mentelmi joguktól, amit múlt pénteken érvénytelennek nevezett a legfelsőbb bíróság rendkívül ellenőrzések ügyeivel megbízott kamarája. Kacper Kaminski, Mariusz Kaminski fia csütörtökön azt közölte az X-en, hogy apját közben Radomba, Wasikot pedig Ostrolekába szállították át Varsóból ottani büntetés-végrehajtási intézetekbe. A csütörtök délutáni nagy ellenzéki tüntetést a szejm, illetve a két képviselő varsói börtöne előtt tervezték megtartani, de az utóbbi helyszínt így törölni kellett.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!