Beszélt arról is, hogy szerinte a nyugati országok „ócska” fegyvereiket adják át Ukrajnának. – Az amerikai kormány képviselőinek nyilatkozataiból kitűnik, hogy a kijevi rezsim számára kiutalt katonai költségvetési keret 90 százaléka az Egyesült államokban marad, és az ottani hadiipari ágazat fejlesztésére és a fegyverek korszerűsítésére fordítják − mondta Lavrov, megismételve, hogy „az ócskaságokat” Ukrajnában használják.
– A kijevi illetékesek annak érdekében, hogy a konfliktusból maximálisan nyerészkedhessenek, egyszerűen eladják a feketepiacon a nyugati fegyverek egy részét. A dark neten elegendő ilyen hirdetést találni. Nehéz elképzelni, hogy mindez a nyugati tisztségviselők tudta nélkül történjék, mivel, mint szokás mondani, kéz kezet mos − húzta alá Lavrov.
– Ahogy látom, az amerikai ellenőrök most elutaztak Kijevbe megnézni a helyszínen, hogy miként állnak a dolgok, hát sok sikert kívánok nekik ehhez – fűzte hozzá.
Kijelentette, hogy a kijevi vezetés a számára átadott nyugati fegyverekkel módszeresen, kíméletlenül és célzottan orosz polgári létesítményeket vesz célba, és ez − mint fogalmazott − egyáltalán nem aggasztja a nyugati országokat.
Lavrov kitalációnak nevezte azokat a nyugati vádakat, miszerint Oroszország más országokat is tervez megtámadni. Mint mondta, ez csak arra szolgál, hogy pénzt csikarjanak ki az amerikai kongresszusból és az európai parlamentekből a kijevi vezetés megsegítésére „a saját állampolgáraik kárára az utolsó dollárig és euróig”.
Borítókép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén beszél a világszervezet New York-i székházában 2024. január 22-én (Fotó: MTI/AP/Eduardo Munoz Alvarez)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!