Ausztria két évtized után először exportált több energiát, mint amennyit importált. Az Oroszországból érkező folyamatos földgázáramlás és az alacsonyabb áramfogyasztás lendületet adott az állami vállalatoknak. Az adatok alátámasztják az ukrajnai háború által kiváltott energiaválság egyenetlen hatását. Annak ellenére, hogy az áram és gáz árának emelkedése a fogyasztókat a fogyasztás csökkentésére kényszerítette, a vállalatok, köztük az OMV AG és a Verbund AG profitáltak abból, hogy több energiát tudtak exportálni a szomszédos országba.
Jól keres az orosz gázzal Ausztria
Egyelőre úgy néz ki, hogy elég jól kijönnek az oroszok által megtermelt és eladott gázzal.

Az OMV nemrég megjelent jelentése szerint Oroszország a Gazprommal kötött hosszú távú, 2040-ig tartó szerződés keretében az előző évben is szállította a megállapodott gázmennyiséget. Összességében elmondható, hogy Ausztria csaknem kétszer annyi gázt importált tavaly, mint amennyit gazdasága megkövetelt volna, így a kereskedők alig több mint 90 terawatt fűtőanyagot értékesíthetnek külföldön.
További Külföld híreink
Hasonló volt az energiaszektor is, ahol az állami irányítású Verbund AG az ország legértékesebb vállalata. A villamosenergia-fogyasztás 5,3 százalékkal esett vissza, annak ellenére, hogy az olcsó vízenergia-termelés több mint ötödével nőtt az országban az előző évhez képest.
Az E-Control szerint ez lehetővé tette Ausztriának, hogy 2003 óta először több áramot szállítson külföldre, mint amennyit importált. Az áramexport közel kilenc százalékkal, 21,62 terawattórára nőtt, szemben az importtal, amely 25 százalékkal 21,55 terawattórára esett vissza.
Az OMV és a Verbund szárnyaló bevétele miatt rendkívüli adót kellett fizetnie, amely kötelezettségüket a kormány 2024 végéig meghosszabbította. Az OMV szerdán bejelentette, hogy a vártnál több mint 50 százalékkal magasabb osztalékot fizet a befektetőknek.
Borítókép: Illusztráció. (Fotó: Pexels)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Brüsszel nem adja fel
Figyelmen kívül hagyják a valóságot.

Pásztor Bálint: Mindent megteszünk, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök
A vajdasági magyarok a Fidesz mellett.

Valami készül: Nagy-Britannia felfüggesztette teheráni nagykövetségének működését és evakuálta a személyzetet
A britek megelőző lépést tettek.

Így kerül a politika a gyerekszobába
A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Brüsszel nem adja fel
Figyelmen kívül hagyják a valóságot.

Pásztor Bálint: Mindent megteszünk, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök
A vajdasági magyarok a Fidesz mellett.

Valami készül: Nagy-Britannia felfüggesztette teheráni nagykövetségének működését és evakuálta a személyzetet
A britek megelőző lépést tettek.

Így kerül a politika a gyerekszobába
A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!