
Ennek kapcsán pedig méltatta Abu-Dzabi bölcs és felelősségteljes politikai stratégiáját, amellyel fontos stabilizáló szerepet játszik a rendkívül törékeny közel-keleti térségben.
Az Egyesült Arab Emírségeknek ezen stabilizáló szerepe nélkül még a mostaninál is jóval törékenyebb lenne mind a regionális, mind a globális biztonság
– emelte ki. A miniszter végül leszögezte, hogy mihamarabb vissza kellene térni a Közel-Keleten a hosszú évtizedek kudarcos kísérletei után először a béke reményét elhozó Ábrahám-megállapodások szellemiségéhez.
Két olyan országról van szó, amelyek kiállnak a béke fontossága mellett, s kiállnak a világkereskedelem és a világgazdaság szabadsága mellett is – mondta, amelyre szavai szerint a biztonsági válságok súlyos fenyegetést jelentenek.
A béke megteremtése világszerte és a fegyveres konfliktusok befejezése komoly gazdasági érdek is – mutatott rá, példaként hozva fel erre a tengeri kereskedelem bizonytalanságát a Vörös-tengeren.
MÁV: Szabályosan zajlik a rákosrendezői terület előkészítése
Az érintett bérlők által ismert és elfogadott, írásos szerződésbe foglalt feltételek szerint zajlik a rákosrendezői terület előkészítése. Mint emlékezetes, a tulajdonos elrendelése alapján a MÁV Zrt. közel egy hónappal ezelőtt kiértesítette már az érintetteket a bérleti és egyéb használati jogviszonyok felmondásáról, míg a hátrahagyott vagy engedély nélkül felhúzott ingatlanok jogcím nélküli használóit felszólította a terület elhagyására – írja a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a honlapjukon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!