Az ukrán hadsereg szerint a klórpikrint idén februárban is már bevetették az oroszok, továbbá azt állították korábban, CS és CN gázokkal töltött gránátokat is használtak – mindkét anyag a könnygáz típusai közé tartozik, melyeket a rendvédelmi szervek és civilek is használják az egész világon. Ukrán jelentések szerint legalább 500 katonát kezeltek mérgező anyagok miatt. A Reuters arra is rámutatott, egy tüntetés során az embereknek van lehetőségük elmenekülni a könnygáz elől, ám a lövészárkokban rekedt, gázmaszkot nem viselő katonáknak nincs. A vegyifegyver-tilalom egyébként a könnygázra is kiterjed, azaz hadviselési módszerként tilos használni.
Az amerikai külügyminisztérium közleményében tudatta azt is, az üggyel a kongresszushoz fognak fordulni. Utaltak továbbá arra is, amennyiben bebizonyosodna, hogy Oroszország vegyi fegyvereket vetett be a háborúban, nem lenne egyedüli eset. Példaként Szergej Szkripal, kémkedéssel vádolt orosz katonatiszt, valamint a februárban elhunyt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus eseteit hozták fel, akiket a novicsok nevű idegméreggel mérgeztek meg. Mindezzel egy időben az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat jelentett be, melyek célja, hogy korlátozzák Oroszország katonai és ipari képességeit. Az új intézkedések mintegy 300 szervezetre vonatkoznak, köztük olyanokra is, melyek Kínában vagy más országokban találhatók.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!