Az első próba április 26-án este volt, ahogy az a Moszkva24 tudósításából kiderül. Moszkva központjában és az orosz főváros délkeleti részén számos utcát elzártak a forgalom elől ekkor, hasonló intézkedéseket terveznek ma és 5-én is a győzelem napi parádé próbája miatt.
Az oroszok a győzelem ünneplésére készülnek
Újra középpontba kerülnek a nukleáris töltetet hordozó rakéták is. Oroszország megmutatja gyilkos, elrettentőerejét.

A felvonulás megkezdése előtt ellenőrizték a járművek útvonalán lévő hidakat, felüljárókat és alagutakat, a szakemberek kizárták a rendellenes helyzeteket. A televíziós tudósításból kiderül, hogy több rakétarendszert is bemutatnak a felvonuláson, köztük természetesen az egyik legismertebb és legfélelmetesebb rendszert a Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétát is, mely képes nukleáris töltetet is hordozni. Oroszország nukleáris nagyhatalmi erejéről korábban írtunk.
További Külföld híreink
További Külföld híreink
Az idei ünnepségeken több mint kilencezer katona vesz részt – számolt be a RIA Novosztyi. A TASZSZ hírügynökség fotógalériát is közzétett az április 26-i próbáról.
Ma tartják a második próbát, és a moszkvaiak hasonló kényelmetlenséggel számolhatnak, mint egy hete.
Ahogy arról korábban írtunk, egész májusban látogatható lesz Moszkvában az orosz hadsereg által zsákmányolt fegyverek kiállítása. Az orosz–ukrán háborúban zsákmányolt fegyverek mellett második világháborús ereklyéket is bemutatnak a kíváncsi közönségnek.
További Külföld híreink
Egyébként Vlagyimir Putyin legújabb elnöki ciklusát május 7-én kezdi meg, tehát már az új elnöki mandátumában áll fel a tribünre a Vörös téren május 9-én megünnepelni a nácizmus felett aratott győzelmet.
Borítókép: orosz Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétarendszer (Forrás: Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kijev főpolgármestere kihirdette a vészhelyzetet
Újabb fagyhullám kínozza majd a lakosokat.

Alexander Soros éltette a spanyol népességcserét
Szerinte több Pedro Sanchezre lenne szükség.

Medve elől menekültek a magyar turisták, egy sziklán ragadtak
A mentőcsapatok épségben lehozták őket a hegyről.

Az emberrablók ellen már lázadnak a civilek
Az ukrán társadalom egyre többször száll szembe velük.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kijev főpolgármestere kihirdette a vészhelyzetet
Újabb fagyhullám kínozza majd a lakosokat.

Alexander Soros éltette a spanyol népességcserét
Szerinte több Pedro Sanchezre lenne szükség.

Medve elől menekültek a magyar turisták, egy sziklán ragadtak
A mentőcsapatok épségben lehozták őket a hegyről.

Az emberrablók ellen már lázadnak a civilek
Az ukrán társadalom egyre többször száll szembe velük.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!