Most Trumpnak van nagyobb esélye
A Donald Trump elleni merényletkísérlet után sokan úgy gondolják, hogy az amerikai elnökválasztás már eldőlt, és Trump lesz a győztes. Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég politikai elemzési igazgatója szerint azonban nem ennyire egyszerű a helyzet. – A választás november 5-én fog majd eldőlni, addig pedig sok minden történhet. A merényletkísérlet nyilvánvalóan növelte Donald Trump esélyeit, de a demokrata vezetésnek erre kell majd valamilyen választ találnia, s ha majd az erre adott válaszukat is ismerjük, akkor fogjuk már jobban látni, hogy kinek van nagyobb esélye.
Most Trumpnak van nagyobb esélye, ez vitathatatlan – emelte ki.
– Trump most államférfiúi kampányt folyat, nyilván az egyesítésre helyezi a hangsúlyt – mutatott rá a politológus. Mint mondta, Trump jól csinálja, amikor azt mondja, hogy az amerikaiaknak egyesülni kell. – Tehát nem megosztó, polarizáló beszédet mond és fog még ezután mondani. Ha pedig Trump mérsékeltebb hangnemet használ, biztos, hogy a politikai ellenfeleinek is mérsékeltebbnek kell lenniük. Mert aki most polarizál, az gyengébbnek mutatkozik, és bármi történik, az az ő felelőssége lesz – szögezte le a szakértő.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/The New York Times/Erin Schaff)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!